Négyéves volt, amikor a sokgyermekes, szegény család a Sopron melletti Németkeresztúrra (1899 óta Sopronkeresztúr, ma Deutschkreutz) költözött, és az apa az ottani felekezet kántora és jegyzője lett. A nehéz anyagi körülmények miatt csak a legidősebb fiú taníttatását tudta az apa fizetni, a gyermek Károly libapásztorkodással segítette a családot. Zene iránti fogékonyságát felismerve a zsinagóga egyik énekese ismertette meg a hegedű használatával. A 12 éves fiú a soproni Zeneegyesületben kezdett hegedülni tanulni. Sokszor gyalog tette meg az utat otthona és Sopron között. Sopronban látott először színházi előadást, hallgatott zongorahangversenyt. Féltestvére támogatásával négy évig a Bécsi Konzervatórium növendéke volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban önkéntesként vett részt, a szabadságharc után Sopronban, majd Győrben színházi zenészként működött. 1850-ben rövid időre visszatért Sopronba, ekkor ismét az Ógabona téri kis szobában lakott (a 32. számú ház homlokzatán 1955-ben emléktáblát helyeztek el – felvételünkön), majd két évig Budán, 7 évig bécsi színházi zenekarokban játszott. Ebben az időben kamaradarabokat komponált. Első sikeres szerzői hangversenye 1857-ben volt Bécsben, majd Pesten is nagy elismerést aratott. Visszatért Bécsbe, és élete végéig ott volt állandó lakhelye, de elismert zeneszerzőként néhány alkalommal visszatért Sopronba – ahogy visszaemlékezésében írta: „egzisztenciám szülőhelyére”. A nemzetközi sikert az 1865-ben bemutatott Sakuntala című nyitánya hozta meg. Legismertebb és legtöbbször játszott műve az 1875-ben Bécsben bemutatott Sába királynője című opera, ezt még Goldmark életében kilenc nyelven, a világ 30 operaházában mutatták be. Napjainkban műveit jobban ismerik Amerikában, Japánban vagy Izraelben, mint itthon.

Idén 105 éve, 1915. január 2-án hunyt el Bécsben, az ottani zsidó temetőben nyugszik.

Szalay Csaba