Garantálják a hangulatot
2024. 10. 02. | Kóczán BálintA Showtime Bulizenekar kitűnő hangulattal pörögte végig a nyarat, de az őszt is aktívan kezdte. Betuker Botondtól megtudtuk, nekik a legfontosabb, hog...
Horányi Juli, a YOULÏ énekesnője, szerzője igazi minőséget hozott a hazai popzenébe. A különleges előadó az X-Faktorban elért siker után képes volt egy teljesen egyedi, önálló hangzásvilágot kialakítani.
Horányi Juli az utóbbi évek egyik új zenei színfoltja, és szinte kompromisszum nélkül hozta létre saját projektjét és lemezét. A YOULÏ dalok színesek, sokfélék. Első osztályú popzene, hol elektronikus zenei elemekkel, hol népdalos beütésekkel, helyenként nagy ívű lírákkal. Nemcsak zeneileg, a magyar és angol nyelvű szövegek témáját tekintve is tartalmas és sokoldalú anyagról van szó.
– Még nem vagyok elég bátor, de már vannak dalok, amikben ki mertem mondani teljesen kendőzetlenül, hogy mit gondolok. Az egyik példa erre az Us (Mi) című dal, amit azért írtam, mert zavar, hogy a pénzről szól minden, ez az istenünk, a jövőnk, a múltunk, mindent ettől teszünk függővé, ennek rendelünk alá – mesélte Juli a dalszövegek kapcsán. Az énekesnő hozzátette, hogy fontos a pénz persze, nem akar álszent lenni, de más is számít: – Fontosabb, hogy legyen tudásod, legyél elhivatott és dolgozz keményen a sikerért. Szerelmes témájú felvételek ugyancsak megtalálhatók az albumon. És szakításról szólóak, amikor rájössz, hogy egyedül folytatod az utad, a másik nélkül. Emellett boldog állapotról szóló számot is készítettünk, amikor a kedvesed a barátod – fejtette ki az előadó.
A Cseh Tamás Program támogatásával megvalósult lemezen többnyire Horányi Juli saját szerzeményeit hallhatjuk, de találunk rajta például egy Szirtes Edina Mókus munkát vagy egy színvonalas duettet Puskás Petivel. – Három éve érlelődik ez a zenei anyag, a dalok gyűltek–gyűltek a gépemen. Mindenki azt kérdezi: minek csinálni ma lemezt, amikor úgysem veszi meg senki? Szerintem nagyon is sok értelme van. Elsősorban nem azért készül, hogy mindenki megvegye a cd-t. Inkább egy névjegy, egy művészeti alkotás, a gondolatok, a történetek összefoglalása, egy zenei világ megteremtése.
A korong létrejöttében sokan segítettek Julinak, meglepő módon legtöbbjük férfi. – Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nőként mind a szakmában, mind a magánéletben sikerült megtalálnom azokat a férfitársakat, akik támogatnak, segítenek. Nem akarnak elnyomni, hanem azon vannak, hogy sikerüljön, amit szeretnék – zárta az énekesnő.
A Showtime Bulizenekar kitűnő hangulattal pörögte végig a nyarat, de az őszt is aktívan kezdte. Betuker Botondtól megtudtuk, nekik a legfontosabb, hog...
Gyermekkori elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri gondok – napjainkban mindegyik népbetegségnek számít. De mit tehetünk a megelőzésükért, hogy...