Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Intenzív zenei élmény
A Betti mondta formációt helyi zenészek alkotják: Tóth Betti (középen) – ének, Taschner Emma (b2) – gitár, Taschner Róbert (j1) – billentyű, Lakatos Levente (b1) – basszusgitár, Csóka Csaba (j2) – dobok.

Első önálló albumát készíti a Betti mondta zenekar

Intenzív zenei élmény

| Kóczán Bálint | Sztárok

Készül a Betti mondta zenekar vadonatúj dalokból álló, első önálló lemeze. A helyi formáció vezetőjétől, Tóth Bettitől megtudtuk, lesznek könnyedebb és mélyről táplálkozó szerzemények is.

– A Soproni Szüreti Napokon találkoztunk nemrég a zenekarral, ahol a nézőket új dalokkal is megleptétek. Hogy születnek ezek a felvételek?

– Mindig van egy erős gondolati impulzus, ami arra inspirál, hogy foglalkozzam vele. Mellészegődik egy dallam vagy egy zenei hangulat, és állandóan kering bennem addig, amíg végül egy dalban ölt testet. Aztán megmutatom a zenésztársaknak, és felöltöztetik az adott hangulathoz illő, sajátos zenei köntösbe. Ez az alkotói folyamat a zenekar lételeme.

– Jelenleg milyen számokon dolgoztok?

– Bár a zenekart leginkább a tartalmas és mély mondanivalóra épült zenei világ jellemzi, a közönség igényli a könnyedebb hangvételű megszólalást is. A Jól vagyok című új dalunkkal az utolsó finomhangolásnál járunk. A 2600 című dal egy korábban írt szerzeményem újragondolása. Mindkettőben vannak váratlan fordulatok, pikáns zenei megoldások. Egyébként tizenkét saját dallal készülünk.

– Egy dalszerzőnek van kedvenc alkotása, vagy a zenekarnak egy abszolút favoritja?

– Van, ami erősebben kapaszkodik a szívemhez, és több figyelmet igényel. Az igazán mélyről táplálkozó, fájdalmas megélésekből született dalok a mai napig minden előadáskor megérintenek. A zenekarnak nincs abszolút kedvence. Minden zenésztárs mást emelne ki. Éppen ezért nehéz a koncertekre a műsort összeállítani.

– Hogyan történik a lemezfelvétel?

– Először is egyeztetünk a hangstúdióval. Mi itt, Sopronban az MD Stúdióban vesszük fel a számokat. A dalok kiválasztása után egy metronómra rögzített mankósávot készítünk. Ezután történik az éles felvétel, külön-külön hangszerekkel, majd az énekfelvétel és a vokálsávok. Végül a keverés és masztering.

– Mi lesz az új albumotok címe, és mikor várható a megjelenés?

– A Lélekkarcoló dalunk lesz a címadó. Ezzel is jelezzük, hogy aki végighallgatja, egy intenzív érzelmi zenei élményre számíthat. Reméljük, hogy idén, még karácsony előtt elérhető lesz a közönség számára. 

Tekintse meg videóajánlónkat és kvízünket is!

Kapcsolódó cikkek

Tavasszal is sikkesen

Tavasszal is sikkesen

2024. 02. 21. | Madarász Réka

Az idei tavaszi divat nőies és elegáns, kifinomult színekben és elragadó mintákban várhatjuk a strandszezont és a jól megérdemelt nyári pihenést. A há...