Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Csősz Bogi Cannes-ban

Csősz Bogi Cannes-ban

| Munkatársunktól | Sztárok

A 70. cannes-i filmfesztiválon debütált a szakma előtt a 25 DOLLÁR című rövidfilm, amely a világon elsőként mutatja be a Pa­­ramount filmstúdió alapítóját, a magyar származású Adolph Zukort, „Hollywood atyját”.

A leg­­nevesebb nemzetközi filmes seregszemlén az alkotást Csősz Boglárka színművész–producer képviselte. – Úgy gondolom, nagy sikert aratott a filmünk. Tetszett a premieren résztvevő kritikusoknak, hogy a 25 DOLLÁR romantikus képi világa mögött meghúzódó drámának több rétegét is érzékeltette a rendező, Jimy J. Hollywood. A rövidfilmmel egy legenda születésének jubileumát is szerettük volna előkészíteni. Jövőre lesz ugyanis százharminc esztendeje, hogy Adolph Zukor, a filmipar megálmodója a Borsod megyei Ricséről 1888-ban kivándorolt Amerikába. Megtisztelő, hogy a mi csapatunk a világon elsőként készített filmet az egyik legnagyobb filmvállalat magyar származású alapítójáról.

Csősz Boglárka a filmről elmondta, hogy egy sikertörténet szimbóluma, hiszen egy árva fiú a kabátjába varrt teljes vagyonával, 25 dollárral Amerikába érkezve keltette életre az egész estés film intézményét.

Kapcsolódó cikkek

Kiss Noró új szerepekben

Kiss Noró új szerepekben

2025. 11. 05. | Kóczán Bálint

Különleges koncertre készül zenekarával, a soproni Passion Projecttel Kiss Noró. A gitáros–énekes kilépett komfortzónájából, és új területeken is kipr...

A szeretet a zene üzenete

A szeretet a zene üzenete

2025. 11. 12. | Kóczán Bálint

Különleges helyszínen, a Soproni Múzeumnegyedben ad karácsonyi koncertet a 20 éves Sopron Gospel november 29-én 17 órától. Kun Olga alapító tag szerin...