Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A bútortervezés kihívásai
Tóth László, az Ada-Hungária Bútorgyár szakembere a kárpitozás műveleteit szemléltette Fotó: Pluzsik Tamás

A hallgatók és a résztvevő cégek is sikeresnek értékelték a szakmai napot

A bútortervezés kihívásai

| Pluzsik Tamás | Soproni fiatalok

Negyedik alkalommal rendezett bútoripari szakmai napot a Soproni Egyetem Faalapú Termékek és Technológiák Intézetének Terméktervezési és Minőségbiztosítási tanszéke az elmúlt hét csütörtökén.

– Ahogyan az elmúlt években, idén is feltűnően nagy érdeklődés kísérte ezt a változatos programot kínáló szakmai napot, melynek keretében a hallgatók meghívott iparvállatok szakembereinek előadásain keresztül megismerkedhettek a bútortervezés és a bútorgyártás kihívásaival, a bútoripari szerelvényekkel, anyagokkal és szerszámgépekkel – tudtuk meg dr. Dénes Levente egyetemi docenstől, a termék- és formatervezés szakfelelősétől, a szakmai nap egyik főszervezőjétől. – Úgy gondolom, hogy ez nemcsak a hallgatóknak hasznos, hanem a szakmai napon résztvevő cégeknek is, akiknek így módjukban áll találkozni a jövő fiatal szakembereivel.


Az egyetem tanműhelyében a hallgatók kipróbálhatták az akrillapok célgépekkel történő kézi megmunkálását, szakemberek közreműködésével gyakorolhatták a bútoripari vasalatok szerelését. Tóth László, az Ada-Hungária Bútorgyár szakembere egy rendkívül látványos bemutató keretében a kárpitozás műveleteivel ismertette meg a résztvevőket.

Kapcsolódó cikkek

Kreativitásukkal nyertek

Kreativitásukkal nyertek

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Két fáys diák első helyezést ért el az ­AInstein – MI-re vagy képes? elnevezésű versenyen. A 9.B osztályos fiúk fantáziadús feladatokat oldottak meg a...

Szomorúságból novella

Szomorúságból novella

2026. 06. 24. | Madarász Réka

Még csak hatodikos, de már másodszor ért el első helyezést az Így írok én… című irodalmi pályázat novella kategóriájában Schiberna András. A berzsenyi...