Suttogó történelem
2023. 11. 22. | Szilágyi AndreaAhol a modernitás és a hagyomány találkozik – a Soproni Múzeum egész évben izgalmas kikapcsolódást ígér minden látogatónak. Sorozatunkban a múzeumnegy...
Három iskolás osztály is megismerkedett a Soproni Parkerdőben zajló munkával – múlt héten tartották az erdők nemzetközi napját, amelyhez a TAEG Zrt. is csatlakozott.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlési határozata, hogy a tavaszi napforduló, tehát március 21-e az erdők nemzetközi napja. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. már 2013-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, így ezen a napon minden évben tartanak nyilvános programokat a Soproni Parkerdőben. Idén három iskola három alsó tagozatos osztályát hívták meg. A diákoknak beszéltek az erdő szerepéről, annak megóvásáról, valamint bemutatták a gyerekeknek a fakitermelés mozzanatait is.
A Prinz-pihenő közelében tartott fakitermelési szakmai bemutatót követően a diákokat az erdőgazdaság munkatársai felkísérték a Károly-kilátóba, ahol megtekintették az ottani állandó kiállításokat, melyek a Sopronhoz kötődő botanikusok munkásságát mutatják be. Ezután az erdő életvilágával, természeti értékeivel és vadgazdálkodásával ismerkedhettek meg a kilátó szomszédságában lévő Kőhalmy Vadászati Múzeumban.
Ahol a modernitás és a hagyomány találkozik – a Soproni Múzeum egész évben izgalmas kikapcsolódást ígér minden látogatónak. Sorozatunkban a múzeumnegy...
Családon belüli erőszak, nemi erőszak – nők világszerte esnek ezeknek áldozatul. A felmérések szerint még mindig rejtve marad az esetek nagy része, me...