Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Fejezetek Sopron gazdag történelméből, az elmúlt évszázadokból

Új kötetek a levéltárból

| P. Horváth László | Kultúra

A koronavírus-járvány ellenére is folyamatosan kutatnak a szakemberek a soproni levéltárban. Munkájuknak köszönhetően újabb információk kerültek elő városunk gazdag történelméből.

A közelmúltban három új kötet is megjelent a levéltár gondozásában.

– Az 1625. évi, városunkban tartott koronázó országgyűlés témakörében még 2015-ben szerveztünk konferenciát – mondta lapunknak Dominkovics Péter, a soproni levéltár vezetője. – Ekkor kértünk fel neves, a témában jártas szakembereket, hogy írják meg a legfrissebb kutatási eredményeiket. A munka levéltárunk és a Szent Korona Kutatócsoport együttműködésében most készült el. Az „Amikor Sopronra figyelt Európa” című könyvből sok újdonságot tudhatnak meg a városról a Sopron aranykora iránt érdeklődő lokálpatrióták is.

A másik, ugyancsak forrásértékű munkát, ifj. ­Munczy Béla I. világháborús frontnaplóit dr. Szakács Anita szerkesztette. A hegedűművész, cigányprímás születésének ideje bizonytalan, valószínűleg az 1896-os esztendőre tehető. A Munczy család neve szorosan összefüggött Sopron XIX–XX. századi zenei életével. A rendkívüli részletgazdagsággal megírt 1916–1917. évi frontnaplók az első világégés pótolhatatlan kordokumentumai. Ebben egy közkatona írja le mindennapi életét, a háborús félelmeit. Egyúttal pedig a vágyai is megjelennek, hiszen a cigányzenész család tagjaként nagy lehetőségek előtt áll. Azt nem lehet tudni, hogy ­Munczy Béla pontosan mikor szerelt le, de hazatérve zenekart alakított és a zenének élt. Fiatalon 1938 tavaszán hunyt el.

A harmadik könyv, pontosabban napló írója Varga Ottó. A részben soproni császári és királyi 76. tartalék gyalogezred szakaszvezetője az 1878. augusztus 24-én történt bevonulásától az 1878. november 11-i leszereléséig követi nyomon Bosznia–Hercegovina erőszakos okkupációját. A 260 oldalas kiadvány bevezető tanulmányában Dominkovits Péter Varga Ottó életútját ismerteti. Ezt követi Balla Tibornak a soproni császári és királyi 76. tartalék gyalogezredről szóló írása. A kiadvány gazdagon illusztrált, 172 darab, a korszakhoz kapcsolódó, az érintett témákat bemutató kép és térképrajz teszi olvasmányosabbá.

Nyitva a levéltár: A soproni levéltár kutató- és ügyfélszolgálata a polgármesteri hivatal nyitvatartási idejéhez alkalmazkodva hétfői napokon reggel nyolc és délután fél négy között várja újra a kutatókat és az ügyfeleket. A látogatáshoz azonban előzetes bejelentkezés szükséges, amelyet a 70/490–6031-es vagy 99/312–198-as telefonszámon lehet megtenni.

A levéltári kutatómunka az érvényben lévő higiéniai szabályok betartása és védőmaszk használata mellett korlátozott számban történhet.

Kapcsolódó cikkek