Amikor Vörös Heléna ajtót nyit, ott ugrabugrál a lábánál a 2 és fél éves mopsz kutyusa, Rozika. Nem nehéz kitalálni, hogy a könyvbeli Rózsát az örökmozgó kis négylábú ihlette.

– A regényem most még csak néhány példányban jelent meg, hiszen a kiadatás költséges dolog, de nagy vágyam, hogy a következő történetem már nagyobb példányszámban készüljön – mesélte Heléna. – A történetemben a kutyáknak van egy titkos, földalatti bázisuk, a főszereplő, Rózsa elutazik egy rejtélyes szigetre, ahol 150 év elmúltával is él az egyik felmenője, és ott kalandoznak közösen.

Helénának már óvodás korában is kedvenc foglalatossága volt a mesekönyvek lapozása, mire iskolába került, már írt és olvasott, senki sem segített neki mindebben, saját maga fedezte fel a betűk birodalmát. Azóta is sokat olvas, és amikor csak teheti, ír. Először a kis füzetébe jegyzetelte fel első rövid történeteit, még az általános iskola elején, most már számítógépen „dolgozik”. Mint meséli, így gyorsabban halad, és jobban áttekinthetők, javíthatók az írásai. Míg a korosztályának általában nem a legkedveltebb elfoglaltsága a fogalmazás házi feladat megoldása, addig Heléna, ha tehetné, a nap 24 órájában ülne az asztalánál, és újabb és újabb történeteket írna. Nagyon fontos számára magyartanára, Horváth Zsoltné Vörös Judit visszajelzése, aki segít stílusa csiszolásában. Barátnői büszkék Helénára, együtt ötletelnek vele egy-egy téma kapcsán. Már készül a következő kalandregénye, ezúttal egy baráti társaságról sző történetet. Nagy vágya, hogy forgatókönyvíró és filmrendező legyen.

– Kikapcsolódom, megnyugszom és kiszakadok a mindennapokból, amikor leülök a gép elé – folytatta Heléna. – Teljesen feltölt, hogy képzeletben ott lehetek, ahol akarok, amikor születnek a fejemben a történetek. Boldog voltam, amikor nagymamám elolvasta a könyvemet, és megdicsért, hogy nagyon tetszett neki.