Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A bizakodás és a hit darabja
Horváth Renáta és Vaszilij Nyemcsinov a Stabat Mater című táncjátékban Fotó: Pluzsik Tamás

A bizakodás és a hit darabja

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Szűz Mária keresztfa mellett átélt fájdalmáról szól a Stabat Mater című siralomének, amely a világ egyik legismertebb Mária-himnusza. A táncjátékot a Sopron Balett és a St. Pölten-i Europaballett koprodukciójában láthatja a Soproni Petőfi Színház közönsége.

Az eredeti premier március 21-én lett volna, azonban az éppen kirobbant járvány miatt az akkori bemutató elmaradt. Járvány sajnos most is van, ezt az október 30-i premier nézőterének hézagossága is tükrözte, amit a szigorú járványügyi szabályok is előírtak. Két koreográfus, Alekszej Batrakov és Demcsák Ottó kétféle értelmezésben, a tánc nyelvén mutatja be, hogy Jézus Krisztust nem veszítettük el, Ő él, és él az üzenete. Az első rész Alekszej Batrakovnak a munkája, aki a Hadúr szerepében színpadra is lép. A háborús helyzetben játszódó történethez, melynek középpontjában a fiát és a férjét is elvesztő asszony, Mária fájdalma áll, Sosztakovics zenéje adja a hátteret. A második rész, melynek koreográfusa Demcsák Ottó, Krisztus testének a sziklasírba helyezésétől a feltámadásig meséli el az evangéliumok írásaiból merített történetet. A zenei hátteret itt a Soproni Szimfonikusok Pergolesi, XVIII. századi olasz zeneszerző csodálatos muzsikájának élőzenei kíséretével adják. 

– A betegség metafora, melyet mindig meg kell fejteni – fogalmazott Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője. – Most is így kell tennie az emberiségnek, hogy miért is kapta ezt a járványt. Ha nem lélegzet a hit, a szeretet, az emberben a jó, akkor rendre megkapjuk az égiektől az okító büntetést, hogy ha tetszik, ha nem, az anyagba merült léleknek igenis szolgálnia kell a teremtést. Hiszem azt, hogy a művészeteknek pont az a lényegük, hogy mindazokat, akiknek nyitott a lelkük a szépre, a jóra, visszavezessék az igazi emberi értékekhez. Nehéz időszakot élünk ezekben a hetekben, de mindezt fegyelemmel és hittel le fogjuk győzni, aki pedig megnézi az előadásunkat, az reményeim szerint hitet és bizakodást tud meríteni belőle.

Kapcsolódó cikkek

Reményt adó tárlat

Reményt adó tárlat

2024. 04. 24. | Madarász Réka

– Az itt látható alkotások reményt, hitet adnak – mondta dr. Simon István alpolgármester a tavaszi tárlat megnyitóján. A Soproni Képzőművészeti Társas...

Csókos asszony

Csókos asszony

2024. 04. 24.

Premier a Soproni Petőfi Színházban – szombaton nagy sikerrel mutatták be a Csókos asszony című, kétfelvonásos operettet.