Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Homokvár

Jegyzet

Homokvár

| Városi hírek

Bevallom, tetszik nekem, hogy a kiszivárgott információk szerint árnyékkormányt alakít Gyurcsány Ferenc, amelynek vezetője felesége, Dobrev Klára lesz. Tetszik, mert egy újabb, jó kis családi buli elé nézünk, lesz min szórakoznunk a következő időszakban.

De komolyra fordítva: azt eddig is tudtuk, hogy az egykor volt szocialista politikus hatalommániás. Erről megbuktatott elődje, Medgyessy Péter is tudna mesélni vagy azok a tüntetők, akik a 2006-os tavaszi őszödi beszédet követően vonultak az utcára. Azok, akik sérüléseket szenvedve követelték távozását. Azok, akiket megalázott Gyurcsány rendszere. Ezen az sem változtat, hogy voltak köztük olyanok is, akik csak a balhé kedvéért mentek az utcára. Azonban látszólag hiába volt a tüntetéssorozat, mert Gyurcsánynak és kormányának eszébe sem jutott lemondani és új választásokat kiírni. (A tüntetők aztán – jelképesen – 4 év múlva a parlamenti választásokon értek célba, de győzelmük már érlelődött a két évvel korábbi önkormányzati voksoláson is.) Maradtak tehát a hatalomban, kiélvezve annak minden örömét. Maradtak, mert sem képviselőik, sem pedig a kormány tagjai nem akarták idő előtt önként eldobni maguktól a pozícióikkal járó fizetéseket, kiváltságokat. Erről nekem egy akkori országgyűlési képviselő ismerősöm is beszélt, nem tagadva, hogy édes számukra a hatalom.

Gyurcsány bukása azonban törvényszerű volt. A kudarcot viszont azóta sem tudta feldolgozni. Otthagyta az MSZP-t, hogy egy új formációt építgessen, amit a baloldali pártokhoz képest sikeressé tett, de közel sem olyanná, hogy valamikor is reális esélye legyen a demokratikus kormányváltásra. 2010 óta sorra kapja a pofonokat a választóktól, de úgy tesz, mint a kutya, amikor lerázza magáról a vizet, és újra kezdi. Most éppen árnyékkormányosdit szeretne játszani. Hogy kinek a felhatalmazásából? Nem tudjuk, mert a választók néhány hónappal ezelőtt ismét partvonalon túlra küldték. Igaz, lehet ott egy homokozó, amelyben lehet játszadozni….

Aztán – gondolom – egy unalmas estén, érzékelvén, hogy számukra nem halad előrébb a világ, így szólt feleségéhez: alakítsunk árnyékkormányt! Te leszel papíron a főnök, én meg megmondom, hogy mit kell tenned. Az árnyékkormány tagjainak meg csak találunk néhány balekot. Így volt-e? Nem tudom, de talán egyszer kiderül.

Mindenesetre ez egy újabb bizonyíték, hogy nem mond le a hatalom megszerzéséről, s mindent elkövet, hogy a figyelmet magára vonja. (Egyelőre ez lehet a reális célja, s nem más.) Mert ez a kormányosdi csak egy játék, amit senki sem vesz komolyan. Legfeljebb azok, aki a már említett partvonalon túli játszótéren építgetik a homokvárakat, s kevergetik a kását…

Kapcsolódó cikkek

Valódi értéket teremtenek

Valódi értéket teremtenek

2024. 04. 24. | Etzl Edgár

– A múzeumnegyedben színvonalas keretek között mutathatjuk be Sopron gazdag történelmét és kultúráját – mondta az építőipari nívódíj emléktáblájának l...