Az Apácakert-lakóparkban lévő Diebold Károly utca 2005-ben kapta a nevét az elismert fényképészről. A lőtér mellett húzódik az Ikvától a Bajnok utca felé. Az orsolyita apácáknak volt itt kertje a város zöldövezetében, ami a Lehár Ferenc utca végén kezdődött. A féltve őrzött kertben – ahova még a diákok is csak nagy ritkán léphettek be – a nővérek főként a megélhetésükhöz szükséges zöldséget és gyümölcsöt termesztették. A szőlőművelés miatt a telkek alatt pincék is voltak, amelyeket a világháborúban légoltalmi helyként használtak. Az államosítások után a föld kikerült a zárda tulajdonából.

Az Apácakert területén működött a Schönherr malom. A Pihenőkereszt alatt áthaladó Ikvából vezették le és duzzasztották a malmot hajtó patak vizét, mely az Anger rétnél ágazott ki (a malompataknak ma már nyoma sincs). A város legelőnyösebb vízhasználatú malmát Schönherr Jakab 1745-ben vásárolta meg a jezsuitáktól. A huszadik század elején már gyakran váltották egymást a molnárok és a bérlők is. Az 1912-ben bekövetkezett tűzvész után is üzemelt, a város megvette, de a bérlővel nem tudtak megegyezni a helyreállításról, ezért a duzzasztórendszert a környék kertészeteinek öntözésére hasznosították. Valószínűleg 1918-ig darálómalomként még részlegesen működött. A malompatak használatáról utoljára egy 1932-ben kelt felülvizsgálati jegyzőkönyv tesz említést. A még ma is álló épületek a Donáció Szövetkezet tulajdonában vannak, a többször átépített házak egyikén néhány díszítőelem még kívül és belül is megmaradt, például Schönherr Jakab monogramja. A malom romos kapuja még napjainkban is látható. A volt gyümölcsös (egy része az Apácakert) a lakóparkkal beépült. A mai újonnan beépített Schönherr malom utca elnevezés nem pontos abból a szempontból, hogy a malom nem ott volt, hanem a mai Lehár Ferenc (korábbi Malom) utca elkerülő út felőli végén.

A Diebold Károly utca történetét Török Balázs, a Soproni Múzeum munkatársa mesélte el.

Diebold Károly 1896-ban született Sárszentlőrincen, pár hónapos korában Sopronba költözött a család. A művészetek iránti szeretetet, a rajztehetséget tanító édesapjától örökségként kapta. Figyelme később a fényképezés felé terelődött. Munkájának legnagyobb részét a műemlékfelvételek teszik, de nagy szeretettel ábrázolta a soproni embert és annak természeti környezetét, az erdőt. A háborús események műtermét megsemmisítették. A soproni egyetemen kérték fel a fotólaboratórium megszervezéséhez, amelynek vezetője lett. Neve ismertté vált az országban, de azon túl is. 1969-ben hunyt el; hagyatékát a Soproni Múzeum őrzi. Emléktábláját 2008-ban avatták volt műterme falán, a Móricz Zsigmond 2. szám alatt.