Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A bányászmúlt emléke
Szeptember első hétvégéjén a görbehalmi magánmúzeumban is megemlékeztek a bányászokról Fotó: Griechisch Tamás

Szigethi Sándor saját erőből építette fel a múzeumot

A bányászmúlt emléke

| Munkatársunktól | Városi hírek

Görbehalmon kilencedszer tartották meg a bányásznapot az elmúlt szombaton, pénteken Brennbergbányán pedig az 1873. évi kolerajárvány áldozatainak emlékére állítottak keresztet.

Az országos bányásznaphoz kapcsolódóan szeptember első hétvégéjén tartották meg az immár hagyományosnak mondható bányásznapi megemlékezést Görbehalmon.

– A múltban Brennbergbánya lakói jólétüket a bányászatnak köszönhették – hangsúlyozta ünnepi beszéde elején dr. Erdélyi Lajos, a Görbehalmi Bányászati Hagyományápoló Egyesület elnöke.

A bányászokról megemlékezett Táp Lászlóné, Brennbergbánya, Ó- és Új-Hermes, valamint Görbehalom részönkormányzatának elnöke is. Majd egy bányászzászlót adott át Szigethi Sándornak, a bányászmúzeum tulajdonosának. – Ez a lobogó egy 120 éves zászló aktualizált másolata, amelyet a hálánk jeléül készíttettünk el Szigethi Sándornak, mivel annyira elkötelezetten őrzi a bányászattal kapcsolatos emlékeket – fejtette ki a részönkormányzati elnök.
A zászlóra felkerült a Görbehalom felirat is, így méltó lobogója lesz a településrésznek.

– Az egyesületünk jövőre lesz tízéves, a jubileumot szeretnénk méltóképpen megünnepelni – mondta el lapunak már előretekintve Szigethi Sándor. – A múzeum – nagy örömömre –  folyamatosan fejlődik, újabb és újabb tárgyakkal bővül. Vannak nálam például komlói, dorogi, oroszlányi felajánlások is.
A Görbehalomra és Brenn­berg­bá­nyára vezető út melletti sarokházban kialakított múzeumban szépen sorakoznak egymás mellett a kobakok, csákányok, csillék, ruhák, lámpák. Az összes, több száz tárgyat felsorolni is nehéz lenne; a brennbergbányai bányászattal kapcsolatban fellelhető csaknem összes tárgyi emlék megtalálható itt.

Szigethi Sándor amit fáradságos munkával összegyűjtött, azt a nagyközönség számára – előzetes bejelentkezés után – szívesen bemutatja. A selmecbányai polgármestertől kezdve a dániai vendégekig mindenki érdeklődve járta körbe a múzeumot. A gyerekek nagy kedvence az a kertet körbejáró kisvonat, amely csilléjében nemcsak szenet, a hanem üdítőitalt is szállít.

Brennbergbányán 1753-ben kezdődött el a bányászat. Ezt követően több mint 200 évig szállították erről a helyről a minőségi szenet, amelyet 300–400 méteres mélységből termeltek ki. A gazdag szénkészletnek köszönhetően az évek során folyamatosan növekedett a bányászok száma a vidéken, akik erős bányászközösséget alkottak. 1870-ben már évi 83000 tonna szénnel látták el az országot, ami az akkori energiaigény több mint 40 százaléka volt. A bányát 1952-ben gazdaságtalanságra hivatkozva zárták be.

Megkoszorúzták az áldozatok sírját

A bányaszerencsétlenségek áldozatairól emlékeztek meg Brennbergbányán pénteken, ahol koszorúval, virágokkal és főhajtással tisztelegtek az egykori bányászok sírjainál és az emlékműnél. Az eseményen részt vett Táp Lászlóné részönkormányzati elnök, és Mágel Ágost önkormányzati képviselő is.
1873-ban kolerajárvány pusztított a településen, többek között ez tette szükségessé a temető megnyitását. Erre az eseményre és az áldozatokra emlékezve keresztet is állítottak, melyet Németh Attila plébános áldott meg. Dr. Berkesné dr. Ács Gabriella járási tisztifőorvos beszédében emlékeztetett arra, hogy a járványban 120 helyi is meghalt.
Fotó: Leczovics Zsolt

Kapcsolódó cikkek

Valódi értéket teremtenek

Valódi értéket teremtenek

2024. 04. 24. | Etzl Edgár

– A múzeumnegyedben színvonalas keretek között mutathatjuk be Sopron gazdag történelmét és kultúráját – mondta az építőipari nívódíj emléktáblájának l...