– Édesapám kántortanító volt, majd behívták katonának, és sajnos hiába vártuk őt haza, a 2. magyar hadsereg katonájaként 1943-ban hősi halált halt a Don-kanyarban – kezdte Molnár Ákos gyémántdiplomás erdőmérnök. – Értelemszerűen ezért apai indíttatás nem vezérelhetett a pályaválasztásnál, hisz lényegében nem is ismertem őt, viszont anyai nagyapám, Habermann Oszkár, a Magyar Nemzeti Banktól való nyugdíjazását követően Sopronban telepedett le. 1946-ban pedig az édesanyámmal és a nővéremmel együtt mi is a városba költöztünk. Nagyapa imádta a természetet, beválasztották a Magyar Turista Egyesület vezetőségébe is, úgyhogy elsősorban neki köszönhetem azt, hogy már gyerekként rabul ejtett az erdő. A Felsőlövérekben laktunk, és egy gyönyörű lucfenyves erdőrészen keresztül rendszerint gyalog mentem a bánfalvi iskolába. Egy alkalommal megpillantottam egy gyönyörű cikláment, hisz nyírségi fiúcskaként ilyen csodát még soha sem láttam, ez is nagy hatással volt rám.
– Az érettségit követően egy percig nem volt kétségem afelől, hogy hová adom be a felvételi kérelmemet – folytatta Molnár Ákos. – Szerencsésnek mondhatom magam, hisz még egykori selmeci oktatóim is voltak, úgy, mint Sébor János, Stasney Albert, valamint a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar névadójának édesapja, Lámfalussy Sándor. 1962-ben Gál János rektortól vettem át erdőmérnöki oklevelemet, majd Pápán kezdtem szakmai pályafutásomat. Ezt követően negyedszázadon keresztül a soproni erdőket óvtam, gondoztam és neveltem, így némi büszkeséggel azt is mondhatom, hogy folytatni tudtam „A soproni erdők atyjának”, Muck Endrének a munkásságát.
Molnár Ákos munkája mellett még növényvédelmi szakmérnöki diplomát is szerzett.
– Első „egyetemi diplomámat” lényegében apu mellett kaptam, amikor gyerekként vele jártam a soproni erdőket – fogalmazott dr. Molnár Zsolt Pro Natura díjas botanikus, etnoökológus. – A Széchenyi-gimnáziumban Bakó Erzsébet és Andrássy Péter személyében nagyszerű biológiatanáraim voltak, a hétvégi kirándulásainkon pedig apu mellett Csapody István, a kiváló botanikus és természetvédelmi szakember vett a szárnyai alá. Magától értetődő volt, hogy az érettségit követően a Szegedi Tudományegyetem biológus szakára jelentkezem, ahol 1990-ben diplomáztam. Első, s ez idáig egyúttal utolsó munkahelyem a vácrátóti Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet, ahol kutatócsoport-vezetőként tevékenykedem. Hivatásomhoz az indíttatást az édesapámtól kaptam, s vele együtt vallom, hogy a természet iránti maximális alázat és tisztelet mindnyájunk, egyúttal a földi élővilág túlélésének is az alapja.
