– Édesapám a Soproni Textiles kiváló labdarúgója volt, majd aktív pályafutását befejezve edzőként tevékenykedett. Abban az időben még az volt a szokás, hogy úgynevezett sportállásokkal „honorálták” a kiemelkedő sportteljesítményt, így volt ez apunál is, így választott szakmájában mint géplakatos soha nem tudott kiteljesedni – kezdte Gyurátz László. – Az hamar eldőlt, hogy a focipályán nem lépek a nyomdokaiba, egyrészt nem voltam különösebben tehetséges, másrészt pedig nyomasztott, hogy edzőnek, szurkolónak én voltam a „Gyurátz fia”. Mindig is szerettem javítani, szerelni, a villanytól féltem, a gáztól pedig nem, úgy gondolom, ezért lettem gázkészülék-szerelő. Kiváló mestereim voltak, Bazsó József és Eberhardt István a szakma alapjait tanította meg, emellett nagyon sokat köszönhetek Szalay Istvánnak és Horváth-Dori Sándornak, hogy magasabb szintre jutottam. Később épületgépész-technikusi oklevelet is szereztem, ami nagyban hozzásegített a teljes körű szakmai tudáshoz. A Gázműben töltött időszak is fontos volt számomra, műszaki átvevőként felelősségteljes munkát végeztem, de időközben már elkezdtem gázterveket készíteni, ami összeférhetetlen volt a munkakörömmel, így „kényszermaszek” lettem negyedszázaddal ezelőtt. Ma pedig? Dusántól idézek egy dalszöveget: „Tanítsd járni, s tarts ki, míg látod, leköröz sok újabb boldog örökös!”. Azt hiszem, ennél szebb feladat nincs az életben, mint látni azt, hogy gyermekeim is folytatják és reményem szerint jobbá is teszik azt a vállalkozást, amit anno létrehoztam.

– Humán beállítottságom révén kacsintgattam a bölcsész pálya felé is – vette át a szót édesapjától Bence. – De mivel oda nem vettek föl, apa szelíd erőszakkal elkezdett az épületgépészet felé terelgetni. Egy nem túl gyakorlatias szakirányú középiskolát el is végeztem Budapesten, de a szakmai tudást, a szemléletet egyértelműen aputól tanultam meg, amiért gyerekként, szakemberként egyaránt hálás vagyok neki.

– Csak folytatni tudom bátyám szavait – mondta Gyurátz Soma. – Azzal az eltéréssel, hogy én már gyerekkoromban apa nyomdokaiba szerettem volna lépni: állandóan ott sertepertéltem körülötte, kisebb-nagyobb munkákban rendszeresen segítettem neki. Tizennégy éves koromban aztán egy hirtelen elhatározással mégis mezőgazdasági gépésznek jelentkeztem, amit el is végeztem, de aztán rájöttem, hogy miért másnak a malmára hajtsam a vizet, amikor ezt tehetem a sajátunkéra is. Így jó, ma már hárman képezünk egy egészet…