– Ez volt az első és egyúttal az utolsó munkahelyem is – mondta el Lökösné Hiller Eleonóra. – Közel négy évtizedes postás múlttal a hátam mögött 1993-ban mentem nyugdíjba. Három megye vezetékes telefonhálózatát, az aknák, a szekrények elhelyezkedését jobban ismertem, mint a tenyeremet. Szerettem a munkámat, kedves, jó kollégák között dolgozhattam.
A ma is fiatalos Nórinak, ahogy őt a barátnői szólítják, szenvedélye a sport, ezen belül is a kosárlabda. Manapság is minden héten pályára lép, a jól összeszokott kis csapatban többek között a lánya is játszik.
– A háború utolsó évében voltam elsős elemista a „szürkéknél” – mesélte Nóra. – Amikor megszólaltak a légvédelmi szirénák – és ez abban az időben bizony gyakran előfordult –, bárhonnan is, de haza kellett futnom. Amikor Sopront az a szörnyű bombatámadás érte, 1944. december 6-án, akkor éppen moziban voltam, onnan futottam haza a Huszár utcába.
A kis Nórika lényegében ezekkel a „hazafutásokkal” alapozta meg atlétakarrierjét, olyannyira, hogy hamarosan a megyei atlétaválogatottba is meghívást kapott. – A Mester, Krasznai Ferenc csábított el kosárlabdázni az akkor még a városi bajnokságban szereplő Soproni Postásba. Szinte évente léptünk előre, időközben Gárdai Gábor lett az edzőnk, akinek az irányításával 1963-ban bajnokok lettünk az NB II-ben, ezzel a magyar kosárlabda élvonalába kerültünk. Mindnyájan postások, mindnyájan soproniak és a szó igazi értelmében vett amatőrök voltunk, de a lelkesedés, a nagyszerű csapatszellem és a töretlen küzdőképesség mindenen átsegített bennünket, és ez bajnoki aranyat eredményezett.
Az időközben férjhez ment Nóra alapembere volt ennek a ma már legendás csapatnak. Egy mérkőzésről sem hiányzott, a sérülések is elkerülték, így az időközben válogatott Bakk Judittal együtt rendre a kezdő ötösben szerepelt. Az élsporttól 1969-ben vonult vissza, mint hangsúlyozta, annak a csapatnak, melynek akkor Weisz Ferenc volt az edzője, ő volt a korelnöke, csakúgy mint most, közel fél évszázaddal később minden hétfőn a Berzsenyi-líceum tornatermében pályára lépő együttesnek. – Igen, ismét rangidős lettem, de most nem fontolgatom a visszavonulást, sőt néhány nap múlva, a nyolcvanadik születésnapomat is a pályán szeretném ünnepelni…
