Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

A sport szeretete összeköt

A sport szeretete összeköt

| Pluzsik Tamás | Tallózó

Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. A Sopron Sportjáért díjjal is kitüntetett dr. Tvordy György kosárlabda-játékosként és edzőként is sikeres volt, Gábor fia bár a kosárlabdában is tehetséges volt, mégis a sí mellett döntött.

1969-ben az év kosárlabdázójának választották dr. Tvodry Györgyöt. Egy statisztika szerint pályafutása több mint 300 bajnoki mérkőzésén közel nyolcezer pontot dobott, egy Diósgyőr elleni kupameccsen például több mint ötvenet, úgy, hogy abban az időben még nem volt hárompontos kosár.  

– Székesfehérvári születésű vagyok, a középiskola befejezéséig ott is éltem – kezdte dr. Tvordy György. – Édesapám kosárlabdabíró volt, NB I-es meccseket is vezetett, melyekre még gyerekként nagyon sokszor elvitt engem is, így korán beleszerettem ebbe a sportágba. Abban az időben két első osztályú férficsapata is volt Székesfehérvárnak, az Építők és a Videoton, a meccsek pedig nem teremben, hanem a szabadban, salakos pályán folytak. Több esetben azt a „nagyon fontos” feladatot bízták rám, hogy a palánkon lévő eredményjelző fém lapjait forgassam. Talán tízéves lehettem, amikor az Építők gyerekcsapatában elkezdtem kosarazni, Kadácsi Klára volt az első edzőm, majd 16 éves koromban már bekerültem az Építők NB I-es csapatának a keretébe, itt Bogár Pál volt a tréner. 1961-ben kezdtem el tanulmányaimat az akkori Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karán és egyúttal a kosárlabdázást is a SMAFC-ban. A megyei bajnokágból indulva évről évre feljebb jutottunk, így 1964-ben már bronzérmesek voltunk az NB I-ben, 1965-ben pedig már válogatott játékos voltam, utóbb még összesen 43 alkalommal.

– Természetesen a kosárlabda számomra is meghatározó volt, bár én pont abban az évben születtem, amikor édesapám befejezte aktív sportpályafutását – kapcsolódott a beszélgetésbe telefonon Tvordy Gábor, aki évek óta Zell am See-ben él, jelenleg pedig sikeres sítréner Sankt Moritz-ban. – Kissrácként Nigériában kezdtem el sportolni, édesapám ugyanis három évig egy ottani főiskola oktatója volt. Kosaraztunk, teniszeztünk, amit aztán a hazajövetelünk után is folytattam. Az első kosáredzőm Bakonyi Pista bácsi volt, majd folytatva a családi tradíciót játszottam a SMAFC-ban is, ahol Vetési Imre volt az edzőm, akire nagy szeretettel emlékezem. És persze mindig ott volt a sí mint egy titkos, ki nem élt szenvedély, ami mára a hivatásom lett. Jelenleg Svájc legnagyobb kantonja, Graubünden korosztályos válogatottjának vagyok a síedzője, de dolgoztam például Wolfgang Hörllel is, aki szlalomban sikeres világkupa versenyző volt. Sopron persze hiányzik, régen voltam otthon, de így mondom továbbra is: otthon…!

Kapcsolódó cikkek

Az éltető szeretet erejével

2019. 12. 18. | Pluzsik Tamás

„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.