Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Sopron Basket: felemás mérleg
A bajnokin jobban ment a lányoknak, az Euroligában azonban vereséget szenvedtek Fotó: Németh Péter

Sopron Basket: felemás mérleg

| Munkatársunktól | Sport

Az Euroligában vereséget szenvedett hazai pályán a Sopron Basket női kosárlabdacsapata.

Az USK Praha a korábbi soproni veztetőedző, Natalia Hejkova irányításával végig lépéselőnyben volt. Az első két negyed után 15 pont volt a vendégek előnye, a meccs hajrájában aztán három egységre zárkózott fel a Sopron, de fordítani nem sikerült. A végeredmény: Sopron Basket – USK Praha, 71–79.


A bajnokságban szintén hazai találkozó várt a soproni hölgyekre. A PINKK–Pécsi 424 elleni mérkőzésen több fiatal is játéklehetőséghez jutott, ők pedig éltek is ezzel: Weninger Virág 16 pontot és négy hárompontost szerzett a találkozón, amelyen a nagyszünetben hét egységgel vezettek a hazaiak. A pécsiek keményen és hatékonyan védekeztek, nagy küzdelmet láthatott a közönség. A hazaiak kiemelkedően, 64 százalékos pontossággal dobták a triplákat, így végül 14 egységnyi különbség alakult ki a két csapat között. A végeredmény: Sopron Basket – PINKK–Pécsi 424, 82–68.


– Az Euroliga-meccs első félidei játéka katasztrofális volt, utána feljavultunk – mondta Roberto Iniguez vezetőedző. – A Pécs ellen több lehetőséget adtam fiataljainknak, akik éltek is ezzel, szívvel-lélekkel, nagy akarattal játszottak a lányok.


A Sopron Basket szerda este 20.30-tól a francia Bour­ges Bas­ket otthonában lép parkettre.

Kapcsolódó cikkek

Harc az 5–8. helyért

Harc az 5–8. helyért

2024. 04. 24. | Munkatársunktól

Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...