Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

SKC: vereség Fehérváron

| Munkatársunktól | Sport

Székesfehérvári vereséggel kezdte szereplését az SKC csapata Sabáli Balázs irányításával. A mérkőzésen ponterős játékkal mutatkozott be az új amerikai irányító, Joshua Parker.

A szezon egyik legnehezebb mérkőzésén debütált ismét a Sopron KC kispadján Sabáli Balázs. A tréner új irányító vezetésével küldhette parkettre tanítványait, hiszen Joshua Parker ezen a találkozón mutatkozott be. A csapat kiválóan kezdett, az első negyed után még egy ponttal vezetett is, Parker volt a csapat húzóembere, de Watkinsnak is jól ment a pontgyártás. A szünet előtti utolsó percekben aztán kijött a két csapat közötti minőségbeli különbség, szünetben 13 egységgel vezetett az Alba (54–41).


Szünet után volt egy jó periódusa az SKC-nak, ismét Parker volt elemében, a csapat pedig nyolc egységre zárkózott fel. Itt azonban sajnos elfogyott az erő, az Alba gyors játékosai tetszés szerint érték el kosaraikat, a differencia pedig 20 pont fölé nőtt, a meccs eldőlt. A végeredmény: Alba Fehérvár – Sopron KC, 96–72.


– Jól kezdtünk, tartottuk a lépést esélyesebb ellenfelünkkel, de utána rossz döntéseket hoztunk, és rengeteg lepattanót ajándékoztunk a hazaiaknak – értékelt Sabáli Balázs vezetőedző. – Tizenhét percig jó ritmusban játszottunk, tartottuk a lépést az Albával. A folytatásban már nem, vagy csak kis mértékben tudtuk megvalósítani, amire elvben készültünk. Rossz helyzetkiválasztásaink és eladott labdáink után könnyű kosarakat kaptunk, és ellenfelünk a mi palánkunk alatt szerzett lepattanókból sok könnyű kosarat dobott. Néhány dolgot feltétlenül tisztáznunk kell a jövő hét végi kulcsfontosságú hazai mérkőzés előtt.
Az SKC szombaton 19 órától a Zalakerámia ZTE együttesét fogadja a Novomatic-arénában.

Kapcsolódó cikkek

Pro Urbe díjas Török Zoltán

Pro Urbe díjas Török Zoltán

2019. 12. 18. | Rázó László

A soproni női kosárlabdázás és ­Török Zoltán neve az elmúlt két és fél évtizedben szinte összeforrt. Bajnoki és kupagyőzelmek sora, Ronchetti Kupa elsőség, soproni rendezésű ­Final Four, Euroliga-döntő – nehéz lenne felsorolni a klub eredményeit.

Nem csupán futó barátság

Nem csupán futó barátság

2019. 12. 18. | Huszár Judit

A közös sport, a közös élmények, szenvedések összekötnek, barátságokat, szövetségeket szülnek. Megtapasztalják ezt nemcsak azok, akik valamilyen csapatsportot űznek, hanem a futók is.