Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Pénzdíjas cselgáncs ob Sopronban

| Munkatársunktól | Sport

Fogasy Gergő nyerte az első nyílt cselgáncs Sopron Kupát, illetve az országos bajnokságot Sopronban.

A Budapesti Honvéd versenyzői jutottak be a súlycsoportok nélküli küzdelemsorozat döntőjébe, ahol a 100 kilogrammosok között szereplő U23-as és junior Európa-bajnoki bronzérmes Fogasy legyőzte a junior világbajnoki harmadik Vér Gábort.

A 24 éves bajnok trófeája mellett átvette a 400 ezer forintos fődíjat is a Novomatic-arénában, ahol még a helyszínen is lehetett nevezni. Az ezüstérmes 200 ezer, a két bronzérmes – Waczulik Richárd és Kerstner Róbert – 100–100 ezer forintot, az ötödik helyezettek 50–50 ezer forintot kaptak, a 7–16. helyezettek pedig 40–40 ezer forinttal lettek gazdagabbak.
Az első pénzdíjas, nyílt magyar bajnokság versenyszámai egy tatamin zajlottak.

Kapcsolódó cikkek

Pro Urbe díjas Török Zoltán

Pro Urbe díjas Török Zoltán

2019. 12. 18. | Rázó László

A soproni női kosárlabdázás és ­Török Zoltán neve az elmúlt két és fél évtizedben szinte összeforrt. Bajnoki és kupagyőzelmek sora, Ronchetti Kupa elsőség, soproni rendezésű ­Final Four, Euroliga-döntő – nehéz lenne felsorolni a klub eredményeit.

Nem csupán futó barátság

Nem csupán futó barátság

2019. 12. 18. | Huszár Judit

A közös sport, a közös élmények, szenvedések összekötnek, barátságokat, szövetségeket szülnek. Megtapasztalják ezt nemcsak azok, akik valamilyen csapatsportot űznek, hanem a futók is.