Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Négynapos tájfutó nemzetközi edzőtábor

| Munkatársunktól | Sport

Nemzetközi edzőtáborban készülhettek fel a tájfutó versenyekre a SMAFC fiataljai.

A szakosztály szervezésében négy napon át tréningezhettek együtt a soproni, szombathelyi, valamint a bécsújhelyi (Wiener Neustadt) sportolók.

– A célunk az volt, hogy ne csak normál pályákat alakítsunk ki, hanem különböző nehézségű technikai elemekkel színesítsük a gyakorlatokat – mondta Rétfalvi Lajos szervező. – Négy nap alatt 7 versenyt szerveztünk különböző terepeken, melyeken 439 rajthoz állást regisztráltunk. A Dudleszban, Brennbergben, Görbehalom mellett és a Soproni Parkerdőben is teljesíthettek feladatokat a versenyzők.

A pályák előkészítését, kijelölését, majd az edzőtábor végén a bontását is közösen végezték a SMAFC tájfutó szakosztályának felnőtt versenyzői.

– Az edzők örömmel nyugtázták, hogy sikerült a különböző korcsoportoknak megfelelő erősségű pályákat kitűzni, így mindenkinek lehetősége volt a fejlődésre, az itt szerzett rutint a versenyeken tudják majd hasznosítani a sportolók – tette hozzá Rétfalvi Lajos.

Kapcsolódó cikkek

Sopronból az MTK-ba

Sopronból az MTK-ba

2026. 02. 04. | Rázó László

A soproni utánpótlásból indult, ma pedig a hazai legmagasabb osztály, a Fizz Liga patinás csapata, az MTK vezetőedzője Pinezits Máté. A jelenleg 41 év...

Amíg gurul a labda…

Amíg gurul a labda…

2026. 02. 04. | Horváth Ferenc

Volt, hogy egy padban ültünk a nyolc év alatt a Hunyadiban, délutánonként pedig együtt rúgtuk a labdát hol az iskola előtti licistapályán, hol pedig a...