Folytatódik a küzdelem
2024. 05. 01. | MunkatársunktólPapp Klaudia, a Sopron Basket irányítója szerint komoly esélye van a csapatnak arra, hogy bronzérmesként fejezze be az idei bajnokságot. Ehhez azonba...
A Soproni Egyetem és a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia vezetése között létrejött megállapodás értelmében a sportiskolások birtokba vehetik a Krasznai Ferenc Sportcsarnokot.
– A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia lehetőséget kapott arra, hogy a csapataival egy helyen, a korábbi időszakhoz képest ideális körülmények között dolgozzon – mondta dr. Szekeres Csaba elnök. – Eddig különböző iskolák bérelt tornatermeiben sportoltak a versenyző korosztályok. Az edzők gyakran egyik helyről siettek át a másikra. Ez rengeteg szervezési nehézséggel járt. Ráadásul itt van a vírushelyzet is, az iskolák bezártak, a tornatermek nagy részét nem is használhatjuk. Most viszont lehetőségünk lesz arra, hogy az egyéni képzéseket reggel, délelőtt, kora délután is az akadémia központi bázisában tartsuk.
Szekeres Csaba kiemelte: az egyetemmel megkötött, határozatlan időre szóló szerződésben vállalták, hogy elvégzik a sürgős felújításokat, a világítás korszerűsítését. Emellett a karatésok és a SMAFC is zavartalanul folytathatják itt az edzéseiket, illetve az előre egyeztetett időpontokban az egyetemi rendezvényeknek is helyet ad a sportcsarnok.
Papp Klaudia, a Sopron Basket irányítója szerint komoly esélye van a csapatnak arra, hogy bronzérmesként fejezze be az idei bajnokságot. Ehhez azonba...
Múlt hétvégén rendezték meg városunkban a tavaszi középiskolai floorballtornát