Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Fenyőillatú ösvényeken
A rajt pillanatai a Sopron Trail 25,9 kilométeres futamán, ezen a távon idén is a legfelkészültebbek indultak

Idén is népszerű volt a Sopron Trail terepfutóverseny és túra

Fenyőillatú ösvényeken

| Huszár Judit | Sport

Ötödik alkalommal telt meg futókkal Brennbergbánya központja – idén több mint 500-an vettek részt a Sopron Trail terepfutóversenyen és túrán. A sportolók a Soproni-hegység legszebb és legvadregényesebb tájain kalandoztak.

„Eldörren a rajtpisztoly, most csak a kocsmatemplom öreg tornya marad mozdulatlan. Porfelhő száll fel, de nem temet el. Suhannak egymás után az öreg tölgyek. A felfelében kissé lassulva lehet csodálni a tájat. A völgyben kristálytisztán énekel a patak, alulról nézi a trendi cipőtalpakat.” – így írnak az idei versenyről a Sopron Trail szervezői. Aki egyszer megérzi a brennbergi öreg tölgyek illatát, meghallja a patak dalát, az általában a következő évben is visszatér. Ezt igazolja, hogy évről évre népszerűbb a megmérettetés. Idén a résztvevők 40 százaléka soproni volt, de az ország minden részéről, sőt még Ausztriából is jöttek futók, túrázók. A futó gyerekek 500 és 1500 méteres, a felnőttek és a túrázók 5,9 és 10,7, valamint 25,9 kilométeres pályán indulhattak.

– Ez a verseny elsősorban a tömegsportról szól, sok amatőr futó, sőt gyerek is megfordul nálunk, ugyanakkor nagy megtiszteltetés, hogy itt volt és megdöntötte a saját pályacsúcsát 25,9 kilométeren Józsa Gábor atléta, aki a riói olimpián maratoni versenyszámban indult – mondta Takács Tibor főszervező.

– Nemcsak fantasztikus sport­élményt ad, de szabadidős és társasági eseményként is jelentős a verseny – hangsúlyozta az eredményhirdetés előtt dr. Simon István. Az alpolgármester (aki a Sopron Trail fővédnöke is volt) gratulált minden résztvevőnek, valamint köszönte a szervezők, támogatók munkáját.

A Sopron Trailen a díjazottaknak a jutalmakat az alpolgármester mellett dr. Farkas Ciprián tanácsnok, önkormányzatai képviselő, Csiszár Szabolcs sportfelügyelő és Stöckert Tamás irodavezető-helyettes adta át.

Kapcsolódó cikkek

Pro Urbe díjas Török Zoltán

Pro Urbe díjas Török Zoltán

2019. 12. 18. | Rázó László

A soproni női kosárlabdázás és ­Török Zoltán neve az elmúlt két és fél évtizedben szinte összeforrt. Bajnoki és kupagyőzelmek sora, Ronchetti Kupa elsőség, soproni rendezésű ­Final Four, Euroliga-döntő – nehéz lenne felsorolni a klub eredményeit.

Nem csupán futó barátság

Nem csupán futó barátság

2019. 12. 18. | Huszár Judit

A közös sport, a közös élmények, szenvedések összekötnek, barátságokat, szövetségeket szülnek. Megtapasztalják ezt nemcsak azok, akik valamilyen csapatsportot űznek, hanem a futók is.