Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Családi hobbiból versenyzés
Steinwenger Vivien családjában szinte mindenki teniszezik, ő jelenleg az SVSE-ben versenyez. Fotó: Filep István

A vidékbajnokságon egyéniben, párosban és csapatban is harmadik lett

Családi hobbiból versenyzés

| Madarász Réka | Sport

Mióta csak az eszét tudja, versenyszerűen sportol Steinwenger Vivien. A Soproni Széchenyi István Gimnázium végzős diákja ráadásul a teniszt a tanulással is remekül össze tudja egyeztetni.

Épp, hogy csak elkezdte a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskolát, Vivi már a teniszpályán is volt. Azóta számos versenyen ért el kimagasló eredményt, a lelkesedése pedig nagyobb, mint valaha.

– A családomban szinte mindenki teniszezik: a nagyszüleim, apukám, anyukám, sőt az unokatesóm hozzám hasonlóan versenyszerűen űzte ezt a sportot az SVSE-nél – mesélte kedvesen a lány. – Az első edzőm Szemerits Gábor volt, neki köszönhetően kerültem be a versenyzői keretbe. Onnantól kezdve viszont Úr Csaba vette át a szerepét. Egy ideig Babos Timi apukájával, Csabával is dolgoztam együtt, egy éve pedig Trója Tibor lett a másik edzőm.

Vivi ugyan számos sikerrel büszkélkedhet, a legkiemelkedőbbnek mégis az idei évet tartja, ugyanis a vidékbajnokságon egyéniben, párosban és csapatban is harmadik helyezést ért el, kvalifikálva magát az országos bajnokságra, ahol csapatban harmadik helyezést értek el. Arra a kérdésünkre, hogy a rengeteg edzés mellett mennyire jut ideje a tanulásra is, röviden felelt. – Nem egyszerű összehangolni a kettőt, de olyan régóta csinálom, hogy most már gördülékenyen megy, négyes–ötös tanuló vagyok. Mivel az utolsó év a legnehezebb, idén kevesebb edzésre járok: a hat teniszt és a három konditermit négy–kettőre csökkentettem. Imádom a teniszt, de a versenyszerű sport rengeteg lemondással is jár, amíg a többiek nyáron strandoltak, én napi négy órát a pályán töltöttem.

A 12.D osztályos lány Bánfalván él a családjával. Mindenképpen szeretne továbbtanulni, egyelőre azonban még nem tud választani a lakberendezés és a turisztika, Győr és Ausztria között.

Tekintse meg videóajánlónkat és kvízünket is!

Kapcsolódó cikkek

Foci diákolimpa

Foci diákolimpa

2024. 04. 17.

Megyei elődöntőket rendeztek múlt héten városunkban a labdarúgó diákolimpián.