Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Bajnoki elődöntőben
Mind a két mérkőzésen magabiztosan győzött a Pécs ellen a Sopron Basket. A bajnoki elődöntőben nem lesz könnyű dolga a csapatnak, ugyanis a Diósgyőr lesz az ellenfél. Fotó: Németh Péter

Bajnoki elődöntőben

| Munkatársunktól | Sport

Folytatja remek szereplését a Sopron Basket női kosárlabdacsapata: Gáspár Dávid tanítványai a Magyar Kupa megszerzése után bejutottak a bajnoki negyeddöntőbe.

A Pécs ellen küzdött a legjobb négy közé kerülésért a Sopron Basket. A párharc kimenetelét nehéz volt megjósolni: a 4. és 5. helyezett csapott össze úgy, hogy mindkét együttes egyenlő mennyiségű győzelmet és vereséget könyvelhetett el (12–6) a bajnoki alapszakaszban.

A Sopron Basket a negyedik helynek köszönhetően hazai pályán kezdhette a párosmérkőzést, és biztosan győzött a Novomatic-arénában. A múlt szombati, Pécsett rendezett összecsapás szintén egyértelmű soproni sikerrel ért véget.

Így biztossá vált, hogy a női csapat elődöntőt játszhat a bajnokságban. Könnyű dolga ugyanakkor nem lesz Fegyvernekyéknek, hiszen az a Diósgyőr lesz az ellenfelük, amelyik egyetlen vereséggel zárta az alapszakaszt. Igaz, a miskolciak ellen a közelmúltban már sikerült egy komoly mérkőzést megnyerni: a Magyar Kupa fináléjában hatalmas bravúrt bemutatva vezette győzelemre tanítványait Gáspár Dávid. A DVTK–Sopron párharc tehát folytatódik, ezúttal a bajnoki elődöntőben. A pályaelőny a Diósgyőrnél lesz, az első mérkőzést április 20-án Miskolcon rendezik.

Értékelések

Gáspár Dávid: Mindkét mérkőzést figyelembe véve megérdemelt volt a különbség, amivel tudtunk nyerni. Megdolgoztunk érte! Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy az idei szezonban is sikerült a legjobb négy közé kerülnünk. Jó volt látni a soproni szurkolókat is, köszönjük, hogy a húsvéti szabadidejükből ránk is szakítottak időt, és előttük sikerült kiharcolni a továbbjutást.

Böröndy Vivien: Értékes győzelmet arattunk, nagyon örülünk neki! Tudtuk, hogy Pécsett nehezebb dolgunk lesz, hiszen tavaly és idén sem sikerült itt győzni. Az első félidőben voltak apróbb hibák, elcsúszások, melyen mentek el momentumok, de ezeket a szünet után ki tudtuk javítani, és teljesen más ritmust diktáltunk. Nem állunk meg, megyünk tovább!

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Racionális eredmény

Racionális eredmény

2024. 05. 15. | Rázó László

Baksa Szabolcs másodedző szerint összességében reális az SKC 7. helyezése, amelyet a Debrecen elleni győztes párharccal szerzett meg az együttes. A sz...