Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Aktív soproni karatésok

| Munkatársunktól | Sport

A vírus miatt sem állt meg az élet a Shotokan Tigriseknél.

– Tovább dolgozunk, hogy a korlátozások alatt és a feloldásuk után is aktív sportélet legyen – tájékoztatta lapunkat Gáncs Krisztián, az egyesület elnöke. – Két sportolónk már a negyedik fordulóra készül az online karateversenyen. Halász Kornél jelenleg kategóriája első helyén áll, bár most már nehezebb feladat vár rá, mivel korosztályt váltott, és már az idősebbek között kell bizonyítania. Gáncs Nóra minden héten szebben versenyezve 3. helyen áll a ranglistán a korosztályában. 

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően – a korlátozások feloldása után – az egyesület a tagjainak, illetve a hozzájuk csatlakozóknak több hónapon keresztül díjmentes edzési lehetőséget biztosít, amennyiben ezt az anyagi helyzetük indokolja. Ezzel azt szeretnék biztosítani, hogy ne hagyják abba a sportot azok, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek.

– Idén is sikeresen szerepeltünk a Visegrádi Alap pályázatán, így novemberben újra nemzetközi karate edzőtábornak ad otthont Sopron – folytatta Gáncs Krisztián. – Tavaly cseh, lengyel és osztrák karatésok jártak nálunk. Idén Szlovákiából is érkeznek majd sportolók. Pénteken és szombaton edzőtáborozási lehetőség lesz, vasárnap pedig verseny. Edzőknek és bíróknak továbbképzési lehetőséget is biztosítunk. Mivel az idei téma a kumite (küzdelem), így nemcsak a shotokan karatésokat, hanem bárkit szívesen látunk aki WKF (olimpiai) szabályrendszerben versenyez.

Kapcsolódó cikkek

Harc az 5–8. helyért

Harc az 5–8. helyért

2024. 04. 24. | Munkatársunktól

Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...