Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A mozgásé volt a főszerep
Rengeteg gyerek, egyesület és edző – nagy sikere volt a szombati sportágválasztó rendezvénynek az arénában és a városi stadion edzőpályáján. Fotó: Filep István

„A sport lényege az, hogy az életre nevel, hiszen megtanít nyerni és veszíteni”

A mozgásé volt a főszerep

| Munkatársunktól | Sport

Teremben és szabadban rengeteg gyermek mozgott városunkban a múlt hétvégén megtartott Sportolj Sopron! elnevezésű rendezvényen. A programot a sportfelügyelet és a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség közösen szervezte.

A gyerekek a gyephokitól az íjászaton át a kosár- vagy kézilabdáig rengeteg sportág közül választhattak. Idén is fontos volt a pecsétgyűjtés az egyes állomásokon: aki a kinti és benti helyszíneken is begyűjtötte a hét bélyegzőt, ajándékot kapott, és sorsoláson is részt vehetett. Dr. Farkas Ciprián polgármester a rendezvényen hangsúlyozta: a sport lényege az, hogy az életre nevel, hiszen megtanít nyerni és veszíteni. Ez a gyermekek szocializációja alatt nagyon lényeges. A polgármester mellett a városvezetést dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester képviselte a sportágválasztón.

Az egyesületeknek komoly lehetőség volt a sportnap, ezért rengeteg állomáshelyen várták a kicsiket.

A SMAFC röplabda szakosztályának tavaly óta annyiban változott a helyzete, hogy a Hunyadi mellett már az Orsolya és a Berzsenyi is bázisiskolának számít.

– A sportágválasztón a legfiatalabb generációt szeretnénk megszólítani, hiszen az a célunk, hogy egyre ifjabb korosztályokban is legyen csapatunk, tudjuk őket versenyeztetni – mondta Nagy László, a SMAFC Röplabda Szakosztályának edzője. – Ez azért is fontos, mert minél kisebb korban ismerkednek meg a gyerekek a röplabda alapjaival, annál sikeresebbek lesznek a versenysportban.

A kézilabdát a SFAC képviselte. A gyerekek szlalompályán vezethették a kézilabdát, majd kiskapura lőhettek az edzők instrukciói alapján.

– A célunk egyértelmű: szeretnénk minél több gyerekkel megismertetni hőn szeretett sportágunkat – hangsúlyozta Mitler Szabolcs, a SFAC Kézilabda Szakosztályának vezetője. – Tudjuk, hogy Sopron elsősorban a kosárlabda és a labdarúgás városa, ha labdajátékokról van szó, ebbe szeretnénk egy más irányt, új lehetőséget behozni. Egy éve alakult meg a szakosztály, jelenleg már több mint nyolcvanan vagyunk a legkisebbektől a senior korosztályig. Úgy gondolom, ez nagyon komoly létszám egy év alatt, idén 3 csapatunk versenyez, de előkészítés alatt áll a negyedik is.

Kapcsolódó cikkek

Foci diákolimpa

Foci diákolimpa

2024. 04. 17.

Megyei elődöntőket rendeztek múlt héten városunkban a labdarúgó diákolimpián.