Átadták a Darazsak kampuszt
2026. 04. 01. | Kóczán BálintÜnnepélyes keretek között múlt héten átadták a Soproni Darazsak Sportakadémia vadonatúj kampuszát. A magyar kormány támogatásával megvalósult létesítm...
Véget ért múlt hétvégén a Sopron városi teremlabdarúgó-bajnokság. Tíz csapat vett részt a küzdelemben, amelyet a Közti II. nyert, miután a döntőben 8–1-re legyőzte a Gigant együttesét.
Az alsó ágon a Séf Mogul Fertőrákos bizonyult a legjobbnak, ugyanis a vigaszág fináléját 8–4-re nyerte a No Name ellen. A kispályás futballmérkőzéseket a Gárdonyi tornacsarnokában rendezték, öt hétvégén át játszottak meccseket a csapatok.
– A pálya adottságaihoz igazítottuk a kiírást, ezért döntöttünk a 4+1-es felállás mellett – mondta Szabó György, a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség Kispályás Bizottságának vezetője. – Ez közelebb áll a futsalhoz, hiszen ott is négy játékos és egy kapus van a pályán, ugyanakkor olyan szempontból mégis teremfoci volt, hogy teremlabdával játszottak a csapatok, az oldalvonalnál pedig palánkot lehetett használni.
A szervezők szerint a legfontosabb az volt, hogy sportszerű mérkőzéseket játsszanak a csapatok, és focizhassanak a téli időszakban is.
– Alapvető célunk a teremlabdarúgó-bajnoksággal, hogy kitöltsük azt a holt időt, ami az őszi és tavaszi szezon között van a kispályás focistáknak, hiszen mindenki tud mozogni egy jót a teremben is – tette hozzá Szabó György. – Azt vártuk, hogy legalább tizenhat csapat fog nevezni, végül tíz együttes tette ezt meg, ezzel együtt a hangulat, a közeg kiváló volt. Láthattunk parázs meccseket, így összességében azt mondhatom, hogy a terembajnokság idén is elérte a célját.
A döntők után a díjátadó következett: az okleveleket és serlegeket Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere adta át.
Ünnepélyes keretek között múlt héten átadták a Soproni Darazsak Sportakadémia vadonatúj kampuszát. A magyar kormány támogatásával megvalósult létesítm...
Sikeresen szerepeltek az Orka Kupán, de már az országos bajnokságra készülnek városunk szinkronúszói. Az idei versenyszezon első megmérettetésén nyolc...