Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A korosztály legjobbjai
Flasár Botond (labdával) nélkülözhetetlen játékosa volt az U18-as csapatnak – mondta Horváth József. Fotó: SSKA

„A potenciál több játékosban is megvan, megérdemlik a lehetőséget”

A korosztály legjobbjai

| Munkatársunktól | Sport

A Sopronban rendezett U18-as döntőt megnyerte a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia, míg az SKC U20-as együttese ezüstérmet szerzett a bajnokságban. Horváth József, a Sportiskola szakmai igazgatója szerint mindkét eredmény kiemelkedő.

– Sopron rendezhette az U18-as fiú junior bajnoki döntőt, minek köszönhető, hogy városunkat választotta a kosárlabda-szövetség?

– Az MKOSZ-nél is látják az elmúlt évek komoly szakmai munkájának eredményeit. Ennek egyfajta elismerése volt, hogy Sopronban rendezhettük az U18-as döntőt. Hozzáteszem, hogy azon a hétvégén az U12-es korosztály egyik négyesdöntőjét is városunkban tartották.

– Mennyire volt meglepetés az U18-ban az első hely megszerzése?

– Év elején azt gondoltam, hogy egy tehetséges korosztályról van szó, érmes helyezésben bíztam. Aztán amikor az alapszakaszt egy vereséggel az első helyen zártuk, már érződött, hogy fényesebb is lehet az az érem. Ugyanakkor az első helyet megszerezni nagyon nehéz volt, hiszen már nem csoportokra osztották a legjobb nyolc csapatot, hanem egyenes kieséses rendszerben zajlott a döntő, nem lehetett hibázni. Minden elismerésem a csapaté!


– Nemcsak a bajnoki címet szerezte meg a Sopron, a torna legjobb játékosát is a Sportiskola adta Flasár Botond személyében.

– Botond nélkülözhetetlen játékosa az U18-as együttesünknek: egy olyan fiatalról beszélünk, aki az SKC U20-as együttesében és a SMAFC felnőttcsapatában is letette névjegyét, a legjobbak között volt mindhárom alakulatban. Fantasztikus statisztikákat produkált kiélezett helyzetben is, bízunk abban, hogy még sok szép percet szerez a soproni közönségnek.

– Az SKC U20-as csapata ezüstérmet szerzett a bajnokságban, mennyire van átjárás az U18-as és az U20-as együttes között?

– Az SKC U20-as csapatának magját az U18-as együttesünk adja, őket egészítik ki a már profi szerződéssel rendelkező SKC-s fiatalok: Schöll Ricsi, Csátaljay Péter, Csendes Péter, illetve Csátaljay Barna. Hatalmas eredmény az ezüstérem, ha hozzávesszük, hogy hosszabbításos meccsen dőlt el a bajnoki cím, még nagyobb az értéke a második helynek.


– Több rutinos játékos is távozik az SKC-tól, átvehetik a szerepüket a fiatalok?

– Nagyon bízom ebben, hozzá kell tenni: jobban örültem volna, ha korábban elindul az a folyamat, hogy a soproni fiatalokat megpróbálják beépíteni a profi csapatba. Úgy érzem, a potenciál több játékosban is megvan, megérdemlik a lehetőséget.

– Várható még érem az idei szezonban?

– Június 9–11. között Pécsen rendezik az U16-os korosztály döntőjét. Három olyan játékos is szerepel a csapatban, aki már az U18-as fináléban is játszott. Éremesélyesek vagyunk, remélem, szép eredménnyel tér haza a kadettegyüttesünk.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Harc az 5–8. helyért

Harc az 5–8. helyért

2024. 04. 24. | Munkatársunktól

Érvényesült a papírforma: a Sopron KC pályahátrányból nem tudta megszorítani az Alba Fehérvár együttesét, a Fejér vármegyei csapat 3–0-s összesítéssel...