Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

A ’60-as évek legendája

| Páder Vilmos | Sport

Számos soproni csapatban játszott, tagja volt az NB III-ban bajnokságot nyerő Soproni Textilesnek is a most 78 éves Korenika ­Lajos (­Nika). Az egykori labdarúgó három felnőtt lány és egy fiú édesapja, valamint négy fiú és kettő lány nagypapája.

Lakásán kerestük fel az egykori nyurga csatárt, aki korát meghazudtolva, fiatalosan fogadott. 

– Hála a sorsnak, a génjeim jók, édesapámtól örököltem, de odafigyelek a táplálkozásra, mozgásra. A versenysúlyom hetven kilogramm volt, amit a mai napig tartok.

– Pályafutása hogyan és hol kezdődött?

– Már kiskoromban a labda volt az első nagy szerelem, kortársaimmal nap mint nap a Bécsidombon fociztunk. Egyesületi szereplésem az Anger réten, a patinás SFAC úttörő csapatában kezdődött. Itt figyeltek fel rám a Sotex vezetői és leigazoltak az ifi csapatba. Új egyesületemben jó nevelőedző (Poór Béla) kezébe kerültem. Sokat tanultam tőle, jól értett a fiatalok nyelvén. Korán felkerültem az első csapathoz, hamar beilleszkedtem.

– Tehetséges labdarúgónak tartották. Hogyan alakult a felnőtt karrierje?

– 1962-ben két évre bevonultam katonának Tatára, és a helyi katonacsapatban folytattam a labdarúgást. Hatan voltunk itt megyénkből, jó társaságban voltam, ma is visszamennék. Visszakerültem Sopronba, a Sotexhoz. A Soproni Textillel való összevonás után, Kertész Imre irányításával bajnokságot nyertünk az NB III-ban. Ez idő alatt többször kaptam lehetőséget a Sopron válogatottban való szereplésre. Időközben hívott a Soproni Vasas, ahová több társammal együtt átigazoltam. Abban az időben nagyon jó és tehetséges társaság jött össze a Vasasnál, két válogatott labdarúgó – Pénzes Mihály és Bordás Csaba – is ott nevelkedett.

– Mi volt a korai visszavonulásának oka?

– Egy Csorna elleni találkozón megsérültem, felgyógyulásom után nem kockáztattam, harmincegy évesen abbahagytam a nagypályás focit. Kispályán még játszottam, majd rövid idő után végleg leálltam. Sokáig hiányzott a labdarúgás.

– Az aktív sport végeztével hogyan alakult élete?

– Tudatosan építettem a jövőmet, vállalkozásba kezdtem, s onnan is mentem nyugdíjba.

Kapcsolódó cikkek