Gergő megtalálta az útját
2024. 04. 24. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Csoltói Gergely változatlanul rengeteget zen...
Évek óta szép hagyomány városunkban, hogy a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatalokat támogatja az önkormányzat. A Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj öt nyertese közül az egyik Takács Orsolya.
A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának ötödéves hallgatója a tavalyi évben pályázott először az ösztöndíjra, és rögtön el is nyerte.
– Az utolsó, gyakorlati félévemet töltöm az egyetemen – mesélte Takács Orsolya. – Az egy hónapos kórházi gyakorlat után a gyógyszertári gyakorlatomat már Sopronban, a Lövér patikában végzem. A fővárosi nyüzsgéshez elég jól alkalmazkodtam, de nem szeretnék Budapesten élni. Ha sikerül munkát találnom, visszatérek Sopronba.
Orsi a Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum nyolcosztályos képzése során kezdett el érdeklődni a természettudományos tárgyak és a gyógynövények iránt. Az Öveges-programnak köszönhetően már a fakultációk előtt voltak plusz órái. Különösen szívesen emlékszik vissza kémiatanárára, Horváth Luciára, aki nagy szerepet játszott abban, hogy végül a gyógyszerész hivatást választotta.
– A SOTE gyógynövény intézeténél írtam a TDK dolgozatomat – folytatta. – Kidolgoztunk egy módszert a növényekben megtalálható nitropropánsav mennyiségi meghatározására. Ez egy neurotoxikus vegyület, ami súlyos mérgezéseket okozhat. Ha valakinél mérgezésre utaló tünetek lépnek fel, akkor a mi módszerünkkel nagyon gyorsan meg lehet állapítani, hogy azt egy adott növényben lévő mérgező vegyület okozta-e. Ez a kozmetikai cégeknek különösen fontos lehet, ha növényi kivonatokkal is dolgoznak, mert egyes szépségápolási termékek is tartalmazhatnak ilyen anyagokat. A kutatásomból született egy cikk is, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy megkaptam az ösztöndíjat.
A támogatást Orsi a laptopja javíttatására, továbbá a mindennapi élethez szükséges költségek fedezésére fordítja. A lány szabadidejét a legszívesebben a természetben tölti.
– Tíz éve része az életemnek a tájékozódási futás – részletezte. – Versenyeken is részt veszek, a legjobb eredményem egy országos 6. helyezés volt. A másik hobbim a túrázás. Szívesen utazgatok is, utoljára két hetet Madeirán töltöttem, ahol sátoroztam, tájfutottam és túráztam.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Csoltói Gergely változatlanul rengeteget zen...
Papp-Garbóczi Víta időt és energiát nem kímélve összeállított egy társasjátékot, melyet egy paksi általános iskola hatodikosaival tesztelt. A fantázi...