A legfontosabb a bizalom!
2024. 09. 25. | Huszár JuditMi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...
Vannak köztük tősgyökeresek, vidéki eredetűek és külföldi tulajdonúak – ami közös bennük, hogy változatos tevékenységüket Sopronban végzik. Sorozatunkban a város legjelentősebb cégeit mutatjuk be, ezúttal a Nemes Bau Plusz Kft.-t.
A cég sikertörténete szép példája annak, amikor az elmélyült szakmai tudás, a szorgalom, a kitartás és az üzleti érzék együtt hozza meg az eredményességet. Nemes Norbert még a kilencvenes évek végén kezdett dolgozni az építőiparban egyéni vállalkozóként, majd lépésről lépésre bővítette tevékenységi körét. 15 évvel ezelőtt gondolt egy merészet, és megalapította a Nemes Bau Plusz Kft.-t, amely mára már országos szinten ismert és elismert építőipari céggé vált. A feladatkör pedig igazán sokrétű, ez derült ki az ügyvezető–tulajdonos összefoglalójából.
– Megrendelői igény szerint vállaljuk építőipari projektek teljes körű lebonyolítását – generálkivitelezését – vagy fővállalkozásban történő megvalósítását, az akvizíciós fázistól (birtokba vétel – a szerk.) a létesítmény átadásáig. Cégünk munkáinak jelentős részét a földmunka végzése, tereprendezés, szállítás, bontás teszi ki. A cégcsoporton belül egy másik terület az erdészeti munkák. Elvadult, elbokrosodott területek tisztítását vállaljuk. Apríték-alapanyagot is termelünk erőművek számára, de foglalkozunk beton, tégla, kő, egyéb építőanyagok, bontási hulladékok helyszíni darálásával is. Saját tulajdonú épületek bérbe adása is a profiljaink közé tartozik.
Széles a tárháza a vállalkozás referenciamunkáinak. Az utóbbi időszakban különösen büszke a cég az Erdő Háza, illetve a Muck turistaház kivitelezésére, jelenleg Répcelakon, illetve Sopronban az Uszoda utcában épít saját fejlesztésű lakóparkot, a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban egy téli szálláshelyet alakít ki a szürkemarha-állomány számára. Mindemellett jól működő, nagy építőipari cégek megbízható alvállalkozója.
A cég számára kiemelten fontos a legmodernebb technikai háttér biztosítása, gépparkjuk 100 százalékban saját tulajdonban van, mellyel szakemberei országszerte dolgoznak. Vannak speciális eszközeik is, most érkezett meg a vállalkozás második erdészeti bozótirtó gépe, az országban a cég vásárolta meg először ezt a nagy teljesítményű berendezést, ugyancsak kuriózumnak számít a nagyméretű bontókotrójuk is. A kiváló technikai háttér mellett a humánerőforrásra is kiemelt figyelmet fordítanak. Kizárólag magas szakmai ismeretekkel rendelkező, tehetséges, felkészült szakembereket foglalkoztatnak, ezzel is garantálva az elvégzett munka minőségét. Alvállalkozóik, akikkel többéves kapcsolat és együttműködés köti össze a Nemes Baut, mind sokéves szakmai tapasztalattal és felkészültséggel segítik munkájukat. A megrendelők elégedettsége a határidők pontos betartásának, az irányító csapat rugalmas gondolkodásának, valamint a piaci igények folyamatos nyomon követésének köszönhető – hangsúlyozta az ügyvezető, aki szerint a hazai piacon elfoglalt pozíciójuk évről évre erősödik.
Egy ilyen sok lábon álló, folyamatosan terjeszkedő cég működtetése óriási munkával jár együtt. Nemes Norbert naponta járja az országot, felkeresve a különböző, folyamatban lévő építkezéseket hetente több ezer kilométert megtéve. Mi az, ami leginkább motiválja mindebben? – tettem fel a kérdést az építőipari szakembernek. – Ha őszinte akarok lenni, egyszerűen csak teszem a dolgom nap mint nap. A legjobb érzés a munkámban, hogy a nagyobbik fiam már a cégnél dolgozik, speciális gépeket kezel, látom rajta, hogy örömmel végzi a munkáját. Bízom abban, hogy a kisebbik fiam is később belenő a vállalkozásba. Megnyugtató számomra, hogy a cégről ma már elmondhatjuk: családi vállalkozássá vált, lesz kiknek átadnom a stafétabotot.
Mi az a digitális írástudás, és mire jó a mesterséges intelligencia? Mit tehet a szülő, hogy biztonságban tudja a gyermekét a világhálón? Hogyan ismer...
Felavatták Vetter Pál emléktábláját, majd koszorút helyeztek el emlékére a Kolostor utcában, ahol 1889 és 1908 között élt.