Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Válogatás a korabeli sajtóból

| Kultúra

Tallózó.

1976

Épülő fedett uszoda

Sopronban, a Lövér-strand mellett fedett uszoda épül. A tervek szerint jövő év végén adják át a versenymedencét és egy tanmedencét. A sokszög alakú épületet egy 45 méter átmérőjű gömbsátorsüveg takarja majd. Az 53 millió forintos költséggel készülő fedett sportuszodához a soproni dolgozók anyagilag is hozzájárultak, öt éven át évente egynapi fizetésüket ajánlották fel költség-hozzájárulásként. (Zalai Hírlap)

1966

Rohamosan fejlődik Sopron idegenforgalma

A statisztikai adatok szerint minden eddiginél nagyobb vendégjárásra kell számítani Sopronban. Ennek megfelelően legnyugatibb városunk állandóan fejleszti turistaszolgálatát. A jövő évben bevezetik Sopronban a magánházi penziós üdültetést. A SZOT száz férőhelyes épülettel bővíti szállókomplexumát, megnagyobbítják a szanatóriumot is. A harmadik ötéves tervben 300 üdülővendég befogadására alkalmas szállót épít a Kisipari Szövetkezetek Biztosító Intézete. (Esti Hírlap)

Gyógyhatású a balfi víz

Öt forrásból tör elő Balfon a gyógyhatású kénes víz. Isszák, palackozzák, és néhányan kádban fürdésre is használják a falubeliek. Sok ezer liter folyik el azonban kihasználatlanul. A balfi víz gyógyhatásáról szinte csodaszámba menő hírek keringenek napjainkban is. Beszélnek arról, hogy egy gazdag amerikai állítólag beutazta a világot, de fájdalmai csak a balfi víztől szűntek meg. Olyan betegekről is beszélnek, akik tolókocsin érkeztek, és saját lábukon hagyták el a fürdőt. Hogy a hírekből mi igaz, azt napjainkban nem lehet már hitelesen bizonyítani. Azt azonban igen, hogy a fürdőnek rendkívül gazdag múltja van. (Kisalföld)

1936

Mussolini utca Sopronban?

Sopron törvényhatósági bizottságának tagjai között mozgalom indult meg, hogy Sopron városa, mely az olasz nép baráti együttérzését és segítségét ismételten tapasztalta, Mussolini miniszterelnökről utcát nevezzen el. (MTI)

1921

Vörös lobogókkal szállják meg a falvakat

AZ MTI kiküldött munkatársa jelenti november 15-én: az osztrákok a nezsideri vasút mentén elhagyták Barátudvart, és Boldogasszony felé nyomulnak előre. A kismartoni osztrák erők a tegnapi nap folyamán Fertőmeggyes, Cinfalva, Zárány, Darufalva vonalát szállták meg. Vulkapordányba vörös lobogók alatt zenével vonultak be. Ma reggel Kelénpatak, Sopronkertes, Somfalva és Lépesfalva irányába nyomultak előre. A Vas vármegyei községek megszállásáról nem érkeztek hírek. (MTI)

Aki Ausztriára szavaz, azt kiközösítik

Ma délelőtt Fertőboz község küldöttsége kereste fel Thurner Mihály soproni polgármestert, aki előtt kijelentették, hogy Fertőboz község egyhangúlag Magyarország mellett fog szavazni, és ha csak egy ember is akadna közülük, akiről megtudnák, hogy Ausztria mellett szavaz, azt kiközösítik a községből. (MTI)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Reményt adó tárlat

Reményt adó tárlat

2024. 04. 24. | Madarász Réka

– Az itt látható alkotások reményt, hitet adnak – mondta dr. Simon István alpolgármester a tavaszi tárlat megnyitóján. A Soproni Képzőművészeti Társas...

Csókos asszony

Csókos asszony

2024. 04. 24.

Premier a Soproni Petőfi Színházban – szombaton nagy sikerrel mutatták be a Csókos asszony című, kétfelvonásos operettet.