A soproni kiállításlátogatóknak nem kell bemutatni Fodor Györgyöt. Ott van minden tárlatmegnyitón, de nem a reflektorfényben, nem a mikrofon előtt áll, hanem általában a hátsó sorok egyikében. Pedig munkája nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy-egy kiállítás megszülessen…

„Mindenkitől mást lehetett megtanulni”

– Úgy emlékszem, mindig rajzoltam. Kisgyerekként lovakkal, huszárokkal dekoráltam a könyveket – kezdte Fodor György. – Biztosan inspirált a hat évvel idősebb bátyám is, aki később rajztanár lett. 1963-ban kezdtem a Széchenyi-gimnáziumot, Újkérről jártam be naponta, de télen, rossz időben sokszor Juhász Kálmánéknál aludtam. Szarka Árpád volt a rajztanárom, ő is biztatott, hogy rajzoljak. Először Mende Gusztáv felesége, Lándori Angéla rajzszakkörébe jártam, majd Gáspárdy Sándorhoz, Giczy Jánoshoz, Rázó Józsefhez és Sulyok Gabriellához. Mindannyian nagy művészek, mindenkitől mást lehetett megtanulni.

A középiskola után rendszeresen látogatta a zebegényi művésztelepet is Fodor György, de amíg Budapesten katonáskodott, addig sem hagyott fel az alkotással, a fővárosban is rajzszakkörökbe járt. A Képzőművészeti Főiskolára ugyan nem vették fel, de a Budapesti Kirakatrendező és Dekoratőr Szakiskolába igen.

Menekülő csirke

1974-ben, miután végzett, visszatért Sopronba, és az iparcikk-kiskereskedelmi vállalatnál helyezkedett el kirakatrendezőként, majd dolgozott az ABC-ben is grafikusként.

– Itt elsősorban árcédulákat, megállítótáblákat kellett rajzolnom – folytatta. – Egyszer szólt a főnök, hogy frissen vágott csirke érkezett, erről rajzoljak egy táblát. Egy kopasztott csirkét skicceltem fel, amint menekült az utána futó kés elől.

1976-ban került a Liszt-központba, és rendez azóta is folyamatosan kiállításokat itt, a Festőteremben, valamint a Munkácsy teremben. Bár már 15 éve nyugdíjba ment, de ez az aktivitásán egyáltalán nem látszik. Testvérét idézte: „Amíg élek, addig kaszálok, amíg kaszálok, addig élek”.

Váljon rendszerréaz egész

– Nem számoltam össze, hogy mennyi kiállítást rendeztem. Voltak olyan évek, amikor 20–25-öt is – mesélte. – Nehéz lenne egyet kiemelni, megadatott, hogy a legnagyobbak műveit, például Amerigo Tot alkotásait vagy Dali grafikáit rendezhettem tárlattá, de számtalan amatőr első bemutatkozásán is közreműködtem. A feladat inspirál. Azt tanultam az iskolában, hogy csak netten, tisztán, pontosan szabad dolgozni. Mert a hibák összeadódnak. Először mindig átnézem az anyagot, érlelem, hordozom a terem egyik feléből a másikba a képeket. Fontos, hogy egy kiállításon legyenek súlypontok, váljon rendszerré az egész. A színek egymáshoz való viszonyát is figyelni kell, ahogy például a kereteket is. Úgy függesztem fel a képeket, sokat mászom létrára. Már öt éve van lézeres szintezőm, ez sokat segít. Hálás vagyok a kollégáimnak, akik az elmúlt 50 évben támogattak – a népművelőknek és a műszakisoknak is. És persze a családomnak, akik biztosították a hátországot. Nemegyszer előfordult, hogy hétvégén, éjjel vagy még a kiállítás megnyitása előtti percekben is igazítottam a képeket.

Fodor György 1948-ban született Felszoporon (ma Újkér), édesapja állattenyésztő mérnök volt, édesanyja nevelte a négy gyermeket. Kétlakinak mondja magát, 1981-ben költözött feleségével Sopronba, előtte Újkérről járt be, most Sopronból megy vissza. A mai napig 25 hektáros rétet kaszál. A kiállításrendezői, grafikai munkája mellett dolgozott még a nemzeti parkban, lovakat tenyésztett, néptánccal, népzenével is foglalkozott. Négy gyermeke (egy lány, három fiú) és összesen 7 unokája van. 2015-ben megkapta a Sopron Kultúrájáért díjat.

Tekintse meg kvízünket!