Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A soproni kultúra ünnepe
Idén összesen 38 művész 74 alkotását állították ki az adventi tárlaton. Fotó: Sopronmédia – Griechisch Tamás

Az idei adventi tárlat január 7-ig látható a Munkácsy teremben

A soproni kultúra ünnepe

| Madarász Réka | Kultúra

Múzsák találkozása – megnyílt a Soproni Képzőművészeti Társaság adventi tárlata, ami hagyományosan a Soproni Füzetek című irodalmi antológia éves számának bemutatója is egyben.

A vasárnap délelőtti megnyitón köszöntőt mondott dr. Hegyi Ferenc, a Kulturális Egyesületek és Baráti Körök Szövetségének elnöke. Ezután beszédében dr. Farkas Ciprián kiemelte: a soproni kultúra és művészetek ünnepén tulajdonképpen a múzsák találkoznak, hiszen a képzőművészet és az irodalom ad egymásnak randevút. – A soproni kultúra nem csak a soproniaké. Része a magyar és az egyetemes kultúrának, amire pedig illik vigyázni. Az önkormányzat is ezzel a lelkülettel támogatja a Soproni Füzeteket és a képzőművészetet – hangsúlyozta a polgármester. – A mai napon a remény lángját gyújtjuk meg az adventi koszorún. Ha ez kialszik, minden odavész. Sok sötétség, egyensúlytalanság és probléma van a világban. Kívánom mindannyiuknak, hogy a remény lángja segítsen eloszlatni ezt a sok sötétséget.

Értékőrző írások

– A Soproni Füzetek 1978 óta tölt be nagyon fontos szerepet a város kulturális életében – folytatta dr. Zentai László, az irodalmi antológia főszerkesztője. – Elődöm, Sarkady Sándor egészen 2014-ben bekövetkezett haláláig hangyaszorgalommal gyűjtötte be az alkotóktól az írásokat és a képzőművészeti reprodukciókat. Kivételes ember volt, aki képes volt mindenkivel együtt lélegezni, és mindenkit megértéssel fogadni. Szerkesztőtársaimmal együtt igyekeztünk az általa támasztott követelményeknek eleget tenni az idei kiadvánnyal is, melyben az egyik legkiemelkedőbb kordokumentum a Kutas László szobrászművésszel készült interjú.

Emlékdíj a fiatal tehetségnek

A január 7-ig megtekinthető adventi tárlatot Herczeg Anikó, az idén 126 éves Soproni Képzőművészeti Társaság elnöke nyitotta meg. A győri ART 9000 csoporttal való kapcsolat 15 éves jubileuma alkalmából idén a győriek munkái is helyet kaptak a soproni kiállításon. Az elnök megemlékezett elhunyt tagjaikról, Kosztkáné Vránich Rozália iparművészről, Fejér Zoltán festőművészről és első női elnökükről, Jakabné Tóth Mártáról, akinek emlékére önálló díjat is alapítottak, melyet a Handler Nándor-technikum tehetséges tanulója, Sipos Júlia Rebeka vehetett át az idei évben.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Reményt adó tárlat

Reményt adó tárlat

2024. 04. 24. | Madarász Réka

– Az itt látható alkotások reményt, hitet adnak – mondta dr. Simon István alpolgármester a tavaszi tárlat megnyitóján. A Soproni Képzőművészeti Társas...

Csókos asszony

Csókos asszony

2024. 04. 24.

Premier a Soproni Petőfi Színházban – szombaton nagy sikerrel mutatták be a Csókos asszony című, kétfelvonásos operettet.