Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Szüleink, nagyszüleink jólétéért
Fotó: Soproni Téma archívum

Soproni költségvetés: Az önkormányzat 2024-ben is támogatja az idős klubokat

Szüleink, nagyszüleink jólétéért

| Szilágyi Andrea | Városi hírek

Az idősek segítése és a róluk való gondoskodás kötelességünk, hiszen elődeink neveltek fel és óvtak minket. Tisztában van ezzel a kormány is: bevezette a 13. havi nyugdíjat, megemelte az ellátások összegét, valamint működik a Gondosóra program is.

A Magyar Kormánynak fontosak az idősek – ez látszik az elmúlt évek döntésein is. Múlt héten megérkezett már a számlákra és a postákra a 13. havi nyugdíj. Ennek összege az évről évre való emelésnek köszönhetően idén már „méltó a nevéhez”. Ezen felül 2024 januárjában 6 százalékkal megemelték az alapellátásokat, melyek így ellenállóbbak lettek az inflációval szemben, és reálértékük is nőtt.

Városunk is törődik idősebb lakóival: az önkormányzat minden évben segíti a nyugdíjas egyesületeket. A különböző pályázati támogatásokon felül a városvezetés a 2024-es költségvetésében 1,5 millió forintot különített el, melyet a klubok működésének segítésére fordít.

– Komoly eredmény, hogy a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat visszakapták az idősek, és ezt a támogatást a kihívások ellenére is sikerült megvédeni – hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián polgármester. – Ahogyan a magyar kormány, úgy városunk is megbecsüli az időseket. Fontosnak tartjuk a város részéről az idős klubok támogatását, hiszen a jól működő közösségekre kortól függetlenül nagy szüksége van mindannyiunknak. A soproni idősek továbbra is számíthatnak ránk.

Emellett Sopron is aktívan részt vesz a Gondosóra program népszerűsítésében, mely máig egyedülálló Európában. A 65 év felettiek számára elérhető, ingyenes jóléti szolgáltatás lényege, hogy az otthon, egyedül élő idősek a nap 24 órájában kaphatnak segítséget.

Városunkban minden évben gála keretében köszöntik a szép korúakat az éves világnap alkalmából.

A 2022-es népszámlálás idején a Soproni járásban 21.955 idős ember élt, az elmúlt 20 évben majd 7.000-rel emelkedett a számuk. Érdekesség, hogy 9 nő mondta magát 100 évesnek vagy annál idősebbnek a két évvel ezelőtti felmérésben. Tavaly újságunk is megemlékezett Sopron legidősebb lakójáról, Szijjártó Klári néniről (Főszerepben a szép korúak, Soproni Téma, 2023. november 1.), akit személyesen köszöntött fel otthonában dr. Farkas Ciprián.

Megkérdeztük olvasóinkat, hogy telnek a nyugdíjas éveik? 

Kovács Mihály: Azt kell mondanom, hogy nagyon aktívan. Járok idős klubba, ahol kiveszem a részem a „munkából”. Mindig segítem a csoportot, a fellépéseken is ott vagyok. Ezen kívül évek óta járok örömtáncolni is. Kéthetente tekézek egy csapattal – soha nem hagynám ki. A maradék időmet a dédunokáimmal töltöm, mindig csodálatos érzés velük lenni és nézni, ahogy felfedezik a világot.










Bede Lászlóné: 6 éve lakom Sopronban, előtte Debrecenben éltem. Mikor özvegy lettem, a gyermekeim után költöztem a városba. Egyáltalán nem bántam meg, megtaláltam itt a helyem. A szabadidőmet mindig igyekszem hasznosan tölteni, nagyon szeretek a kertben tevékenykedni. Ha tehetem, mindig megyek kirándulni is, de ha épp rossz az idő, akkor is figyelek arra, hogy a napi 10 ezer lépést megtegyem.










Vörösné Márti: Rendkívül mozgékonyan, máshogy el sem tudnám képzelni az életem. Egyedül maradtam már több éve, ezért minden szabadidőmet igyekszem kihasználni. Járok idős klubba, mely különleges helyet foglal el a szívemben. Ez egy igazi közösség, ahol mindenkit szeretettel látnak. Emellett táncolni is szoktam. A sors megáldott 7 unokával, akik ugyan már idősebbek, de próbálunk minél több időt együtt tölteni.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Valódi értéket teremtenek

Valódi értéket teremtenek

2024. 04. 24. | Etzl Edgár

– A múzeumnegyedben színvonalas keretek között mutathatjuk be Sopron gazdag történelmét és kultúráját – mondta az építőipari nívódíj emléktáblájának l...