Inkubátorház – az innováció útján
2023. 11. 22. | Huszár JuditBeváltotta a reményeket – röviden így foglalták össze tapasztalataikat a soproni inkubátorházban működő cégek. Az új épületegyüttesbe még várják a bek...
Színes programok, változatos kalandok és színpadi produkciók is várták a résztvevőket a hagyományos soproni kelta ünnepen.
A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. kezelésében lévő Soproni Parkerdő legjelentősebb és leglátogatottabb történelmi emlékhelye a Várhely. 2005 óta minden évben a Várhelyen kerül megrendezésre a Kelta ünnep, amelynek célja az ősi hagyományok felelevenítése és megőrzése az utókor számára.
Az idei esztendőben a programot szombat délelőtt Bánáti László, a TAEG Zrt. parkerdei és kommunikációs igazgatójának köszöntője, majd Mágel Ágost, SMJV. önkormányzati képviselőjének ünnepi gondolatai nyitották meg.
A szervezők szívesen láttak minden érdeklődőt a programokon, ahol jó hangulatban és sok élménnyel gazdagodva lehetett eltölteni egy napot Európa legmagasabb sáncrendszerével körülvett földvára mellett.
A változatos programokon kívül, a hagyományőrző csoportoknak köszönhetően betekintést nyerhettek a résztvevők a kelták életébe, amelyet a természettel való szoros összefonódás jellemzett, az aprónép pedig kipróbálhatta az egykori fegyverekkel való harcászatot is, a fakardok és pajzsok segítségével.
További fotók:
http://www.sopronmedia.hu/cikkek/kelta-unnep-sopronban-galeria
Beváltotta a reményeket – röviden így foglalták össze tapasztalataikat a soproni inkubátorházban működő cégek. Az új épületegyüttesbe még várják a bek...
Igen, tíz százalék, pontosabban 9,9. A KSH közzétette az októberi inflációs adatokat. Eszerint 9,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Sok ez va...