Inkubátorház – az innováció útján
2023. 11. 22. | Huszár JuditBeváltotta a reményeket – röviden így foglalták össze tapasztalataikat a soproni inkubátorházban működő cégek. Az új épületegyüttesbe még várják a bek...
Szobrok, műemlékek, középületek.
A Sopronért-díjjal kitüntetett, Bedő Albert-díjas Hédl András (1920–2007) erdésztechnikus Sopronban született. A második világháborús katonai szolgálat és a hadifogság (1942–1946) éveit leszámítva végig szülővárosában élt. Sokoldalú ember volt: lelkesen dolgozott a soproni erdők turistaútjainak, tanösvényeinek kialakításán, az esőbeállók, az erdei tornapálya, az autóspihenő létesítésén, de még a zenei délelőttök, a Dalos-hegyi hangversenyek megszervezésében is részt vett.
Fontos, veszélyes feladatokat vállalt 1956-ot követően a nyugatra menekültekkel való kapcsolattartásban. „Hédl András életében mindig jelesre vizsgázott a megmérettetésben, megérdemli, hogy az utókor szeretettel és tisztelettel gondoljon rá” – hangzott el 2011 novemberében, amikor Markolt György szobrászművész alkotását a Károly-kilátó felé vezető út mentén felavatták.
Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás
Beváltotta a reményeket – röviden így foglalták össze tapasztalataikat a soproni inkubátorházban működő cégek. Az új épületegyüttesbe még várják a bek...
Igen, tíz százalék, pontosabban 9,9. A KSH közzétette az októberi inflációs adatokat. Eszerint 9,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Sok ez va...