– Vasárnaponként többször is találkoztunk, Egyházasfalu nem egy világváros, a templomba menet vagy a litániáról jövet elkerülni sem igen tudtuk egymást – kezdte történetüket Sándorné Bozza Klára.
– Egy idő után pedig kifejezetten kerestük a találkozás lehetőségét – folytatta Sándor István. – Erre a legjobb alkalom a búcsú volt. Itt már együtt táncoltunk Klárival.
Mindez az ötvenes évek közepén történt, amit randevúk sora követett, melyek közül éppen az elsőről elkésett István.
– Elmentem a barátaimmal biciklizni, nagyon elfáradtam, úgyhogy utána lefeküdtem és elaludtam, így kénytelen voltam Klárinak azt füllenteni, hogy defektet kaptam – mesélte nevetve.
Nem lett következménye sem a füllentésnek, sem a késésnek, a fiatalok egyre többet voltak együtt, majd elérkezett az eljegyzés napja, amit hamarosan követett az esküvő.
– A községi tanácsházán 1963. június 22-én volt a polgári szertartásunk, mely után Klári édesanyja szigorú szemmel rám nézett, és azt mondta: „Fiam, te most szépen menj haza, Klári ugyanis neked még nem a feleséged!” – folytatta István.
Másnap az egyházasfalusi templom oltára előtt Horváth-Kiss Ambrus plébános úr a fiatalok egybefonódott kezeit átkötötte stólájával, ők pedig egymás szemébe nézve mondták utána az eskü szövegét.
– Ehhez azóta is tartjuk magunkat, immáron több mint hatvan éve – fogalmazott Klára asszony.
Az ifjú házasok élete Sopronban folytatódott, Klára a ruhagyárban, István pedig a Sofában dolgozott. A Wallner-villában lévő kis albérleti szobájukba született meg 1965-ben első gyermekük, István, majd 1972-ben már a Deák téri saját otthonukba vihették haza a kisebbik fiút, Attilát.
– A hosszú és boldog házasság receptje a mi esetünkben talán kicsit rendhagyó, hisz Istvánnal nagyon szegények voltunk, csakis és kizárólag egymásba tudtunk kapaszkodni, és ez nagy összetartó erő – mondta Klára asszony.
– Amihez mindig társult és társul ma is a töretlen istenhit – zárta Sándor István.
Sándorné Bozza Klára 1942-ben született Egyházasfaluban. Női szabóként dolgozott a Soproni Ruhagyárban. Sok-sok betegség után lerokkantosították, ezt követően férjével együtt a Katolikus Karitászban tevékenykedett.
Sándor István 1938-ban született Beleden. 1959-ben asztalos szakmunkás-bizonyítványt, 1965-ben pedig faipari technikusi képesítést szerzett. Nyugdíjazásáig a Soproni Faipari Vállalatnál (Sofa) dolgozott.
