Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Tavasszal is csak előre
Pető Benjámin (b) és Baranyai Norbert (j) edzés közben. Mindkét játékos lelkesen készül a tavaszi szezonra. Fotó: Németh Péter

SC Sopron: javában tart a felkészülés a folytatódó szezonra

Tavasszal is csak előre

| Molnár Zoltán | Sport

Bő másfél hét van még hátra a férfi labdarúgó NB III. nyugati csoportjának tavaszi rajtjáig. Az SC Sopron felnőttcsapata motiváltan, egy jól sikerült felkészülés után várja a bajnoki szezon folytatását.

 Már több mint egy hónapja tart a téli alapozás az SC Sopron első csapatánál. Weitner Ádám együttese három felkészülési mérkőzésen is túl van, a jövő hétvégén pedig megkezdődik számára a 2020/21-es szezon második fele. A srácok az eddigi 21 mérkőzésen 36 pontot gyűjtöttek, ezzel pedig a 6. helyről várják a folytatást. Ennek apropóján a csapat meghatározó játékosait kérdeztük a jelenlegi helyzetről és a kitűzött célokról.

– Az alapozás első fele fizikai felkészüléssel telt, a második részében pedig a taktikáé és az edzőmérkőzéseké a főszerep – kezdte Baranyai Norbert csapatkapitány. – Úgy érzem, az eddig elvégzett munka jól sikerült, mindenkin látszik, hogy motivált, és már várjuk a bajnokság kezdetét. Személy szerint nagyon jó állapotban érzem magam, nem hátráltatott sérülés vagy betegség, és a frissesség is kezd visszatérni a lábaimba.

– Az első két hétben nagyobb terhelést kapott a csapat, az erőnlét rendbe tétele volt az elsődleges szempont – folytatta Kustor Noel házi gólkirály, aki ősszel 12 találatot szerzett, így holtversenyben a 3. helyen áll a bajnokság góllövőlistáján. – Az edzőmérkőzések után azt gondolom, jól ment a játék. Reális célként tűztem ki magam elé, hogy a góljaim számát meg szeretném duplázni, és akkor már azt mondhatom, hogy sikeres szezont zártam.

A csapattársait ebben megerősítette Pető Benjámin is, akit már a bajnoki rajtról is kérdeztünk. – Két idegenbeli mérkőzéssel kezdődik a tavasz, nehéz mérkőzésekre számítok, de nagy löketet adhat a csapatnak, ha egy bravúros idegenbeli győzelemmel kezdenénk a bajnokságot – mondta Pető.

– Mindenki nagyon motivált, és érződik, hogy napról napra fejlődni szeretne mind egyénileg, mind pedig csapatszinten. Célunk, hogy minél több pontot szerezzünk, és előrébb lépjünk a tabellán – zárta Baranyai Norbert.

Kapcsolódó cikkek