Visszavonul a kapitány
2024. 05. 08. | Rázó LászlóFelhagy a profi kosárlabdázással Fegyverneky Zsófia. A hír még akkor is szíven ütötte a soproni kosárlabda-rajongókat, ha tudták: a közönségkedvenc já...
Deák Levente, a Líceum 9.b osztályos tanulója harmadik lett a CXXIII. Úszó Országos Bajnokság 200 méteres férfi (felnőtt) hátúszás B döntőjében.
– Levente a tizenöt és fél évével a tizenegyedik legjobb volt az ob-n, s ez önmagában is kiemelkedő teljesítmény – mondta tanítványáról Hauer Péter edző. – De ha mindazt hozzáteszem, hogy hetente tizennégy edzése van, ebből tíz úszó, négy pedig szárazföldi, és a félévi bizonyítványában a négyes osztályzat volt a legrosszabb jegye, akkor még inkább az. Céltudatos fiatalemberről van szó, aki fantasztikus produkciókra képes a medencében. Korosztályában, ahol a legtöbb kamasznak az internet a legfontosabb társa, kivételes Levi hozzáállása és akarata.
– Miután édesanyám is úszóedző, kézenfekvő volt, hogy már kiskoromtól kezdve az uszodában van a helyem – tette hozzá Levente. – Eleinte egyáltalán nem szerettem, muszájból jártam az edzésekre. Aztán ez megváltozott. Most már rendkívül élvezem, hogy folyamatosan tudok fejlődni, egyre jobb időket úszom, és nagyon motivált vagyok. Minden úszónemben versenyzek, de a hátban és a gyorsban vagyok a legjobb, a mellúszást és a pillangót még erősítenem kell.
Levente egyik nagy vágya most, hogy bekerüljön a Nemzetközi Úszóligába (ISL).
Az ob-n négy nap alatt hat számban indult, hét egyéni csúcsot úszott. 200 háton az előfutamban és a B döntőben is megjavította az egyéni legjobbját, ezzel a második legjobb a 2005-ben született úszók között az országban.
Felhagy a profi kosárlabdázással Fegyverneky Zsófia. A hír még akkor is szíven ütötte a soproni kosárlabda-rajongókat, ha tudták: a közönségkedvenc já...