Az 1850-ben alapított Soproni Kereskedelmi és Iparkamara első működési területe a Dunától a Dráváig tartott. Ezen a történelmi Magyarország léptékével mérve is óriási területen máig fellelhetőek a kamara munkájának emlékei. A fennhatósága alá tartozó 9 vármegye ipari fejlődésében a szerepe vitathatatlan, sőt a vasárnapi munkaszünet bevezetése is a soproni kamara kezdeményezése volt még 1882-ben.

1890-ben Baross Gáborhoz köthető kamarai átszervezéskor a soproni kamara területét jelentősen csökkentették, de taglétszáma még így is megközelítette a 30 ezret, és az eddig bérleményben működő kamara fontossága, befolyása és ereje szükségessé tette egy saját tulajdonú székház megépítését. Létrehozták tehát az „Ezredévi házépítési alapot”, ami fedezetét adta az 1600 négyzetméteres Lackner Kristóf utcai telek megvásárlásának és a másfél évig tartó építési munkálatoknak. Érdekesség, hogy a tervezett 140 ezer korona bekerülési árhoz képest közel 20 százalékos megtakarítással zárult a „projekt”. Az új székház hivatalos átadására néhány évet várni kellett, mivel azt egy jelentős országos eseményhez akarták kötni elődeink, így esett a választás a 38 napig Sopronban tartott és közel 500 kiállítót felvonultató 1904-es Iparkiállításra. A következő évek gazdasági feszültségeire és a tömeges kivándorlás megállítására a kamarák a vidékfejlesztésben, valamint az iparosok és kereskedők saját politikai képviseletében látták a megoldást, ezt azonban a nagybirtokosi befolyás alatt álló politika nem támogatta.

Az első világháború kitörése mindent megváltoztatott. A kamarák érdekképviseleti, közigazgatási és oktatási feladatait a háborús szükségletek anyag- és munkaerő-ellátásának megszervezése vette át.

A soproni kamara alkalmazottjai, tisztségviselői közül sokan frontszolgálatot láttak el, minden kormányzati rendelkezés a kamara közreműködését vette igénybe, ám a hónapról hónapra fokozódó munkában is volt idő a köz szolgálatára. A kamara segítette a Vöröskereszt munkáját, alapot hozott létre a hadiözvegyek támogatására, 300 kereskedő és iparos családját mentette meg a csődtől, szegény sorsú árvák szaktanulmányait támogatta, sőt, teljes vagyonát, 800 ezer koronát hadikölcsönbe fektetett.

Az 1918 novemberében tartott közgyűlés üdvözölte a harcokból hazatért kamarai tisztviselőket, de az élet sokáig nem tért vissza a normális kerékvágásba, mivel hamarosan a 8 kamarai munkatárs helyét, ha rövid időre is, de 54 „forradalmár” vette át. E rövid, de annál súlyosabb következményekkel bíró intermezzónak vége szakadt, de a trianoni békeszerződés a nyugati határvidék Ausztriához juttatásának rémképével fenntartotta a lázas állapotot.

Még a referendum kiírása előtt a soproni kamara az osztrák fél meggyőzésében, a politikai döntéshozók tájékoztatásában látta a lehetséges megoldást. 1921 februárjában kétnapos bécsi tárgyaláson próbálták bemutatni azt, hogy a határvidék elcsatolása Ausztria gazdasági érdekei ellen van, és a két ország kapcsolatainak befagyasztását fogja eredményezni. Hiába voltak a kézzel fogható érvek, a bécsi politikai elit a saját belpolitikai céljai miatt ragaszkodott a békediktátum betartásához. Az osztrák bevonulás időpontja egyre közelebb került, így 1921. augusztus 15-én a soproni kamara székhelyét a kereskedelmi miniszter Szombathelyre tette át a katonai és polgári igazgatás más intézményeit követve. A kamara közgyűlése megerősítette a döntést, így a székhely Szombathelyre kerül, és maradt is ott 139 napig, egészen december 23-ig, mikor a kereskedelmi miniszter engedélyezte a kamara „ősi székhelyének” ismételt elfoglalását. Szombathely képviselője a következőképpen reagált a fentiekre: „Sopron nem utolsósorban a Kamara felvilágosító munkája segítségével végleg magyar maradt, s ez nagyobb érdek, mint az, hogy Szombathely kamarai székhely maradjon.”.

Így a kamara visszatérhetett székházába, a Lackner Kristóf utca 5. szám alá, ahol egészen az 1948-es államosításig működhetett.

(Az írást a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara bocsájtotta a Soproni Téma rendelkezésére.)