Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Válogatás a korabeli soproni sajtóból

Válogatás a korabeli soproni sajtóból

| Kultúra

Tallózó.

1975

Sopronban is gyártanak biztonsági öveket

Sopronban, az AFIT Autó­felszerelési Vállalatnál svéd licencia alapján megindult a biztonsági övek gyártása. Még ebben az évben kaphatók lesznek ezek az Autoliv típusú övek. Egy-egy üléshez a teljes garnitúra ára 300 forint körüli összegbe fog kerülni. Azon vitatkozni, hogy hasznos-e az öv, ma már teljesen felesleges, egyértelműen előnyös! Tanítani és gyakorolni kell azonban, hogyan lehet jól beépíteni, hogyan lehet célszerűen használni az autózás viszonylag új, de nélkülözhetetlen tartozékát. (Autó-Motor)

1935

Leszúrta szerelmesét és annak húgát 

Véres féltékenységi dráma játszódott le az év elején Sopronban. Steiner Lajos gazda városi házában kocsis volt Csikor Ferenc, aki beleszeretett a gazdapolgár gyönyörű, Erzsébet nevű leányába. Amikor Steiner megtudta, hogy a leány is vonzódik a legényhez, azonnal elcsapta Csikort. A legény bosszút esküdött: kést ragadott, azzal leszúrta úgy Erzsébetet, mint annak 15 éves húgát, majd a saját torkát is elvágta. Mindhármukat azonnal kórházba szállították, és az orvosok így meggátolták a súlyos sérültek elvérzését. Így is hetekig feküdtek élet-halál közölt, végül azonban mindnyájukat sikerült megmenteni az életnek. A soproni törvényszék Pentelényi-tanácsa most vonta felelősségre a merénylő legényt, aki szánta-bánta, hogy két leányt is majdnem megölt, de elvakult szerelmével védekezett. A bíróság kétrendbeli, erős felindulásban elkövetett szándékos emberölés kísérletében mondotta ki bűnösnek Csikor Ferencet, és ezért 14 hónapi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. (Kis Újság)

1895

Soproniak Bécs ellen

A bécsi borkereskedők klubja nemrégiben azzal vádolta be a soproni borkereskedőket, hogy pepecselt borral árasztják el a bort vásárló piaczokat. Vádaskodásukat nem szorították hivatalos határok közé, hanem beleékeltették a bécsi lapokba is. A soproni borkereskedők, akiket a vádaskodás igen érzékenyen sújtott, magánúton is, de a soproni kereskedelmi és iparkamara útján is arra kérték a bécsi borkereskedők klubját, hogy szorítsa vádaskodását a bűnösökre és nevezze meg őket. De a bécsiek e felhívásra mélységesen hallgattak és csak arról gondoskodtak, hogy vádjaik mennél szélesebb körben legyenek ismeretesek. A bécsiek vádaskodása folytán beleavatkozott az ügybe a soproni pénzügyigazgatóság is. A soproni kereskedelmi kamara azt határozta, hogy még egyszer felhívja a bécsieket adatok beküldésére, és amennyiben ez továbbra is vonakodnék a felhívásnak eleget tenni, erélyesen keres majd módot arra, hogy a bécsieket felelősségre vonja. (Fővárosi Lapok)

Összeállította: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek

Reményt adó tárlat

Reményt adó tárlat

2024. 04. 24. | Madarász Réka

– Az itt látható alkotások reményt, hitet adnak – mondta dr. Simon István alpolgármester a tavaszi tárlat megnyitóján. A Soproni Képzőművészeti Társas...

Csókos asszony

Csókos asszony

2024. 04. 24.

Premier a Soproni Petőfi Színházban – szombaton nagy sikerrel mutatták be a Csókos asszony című, kétfelvonásos operettet.