A bánfalvi konvent egészen 1786-os feloszlatásáig a pálos rendtartomány egyik legjelentősebb kolostora volt Magyarországon. A szerzetesek azzal is szerették volna az emberek felé való nyitottságukat kifejezni, hogy a templom és a falu között lépcsőt építtettek. Az eredeti lépcsősor 1720-ra készült el, de ez csak részben volt azonos a ma láthatóval, ugyanis akkor még hiányoztak róla a szobordíszek, melyek elkészülte a templom tornyának megépítésével azonos időre, tehát 1751 és 1753 közé tehető. Alkotójuk a bajor származású, de később Sopronban letelepedő ­Schweitzer János kőfaragó volt. Az évszázadok során a sok esetben gazdátlan kolostorépülettel együtt folyamatosan pusztult a lépcső is. A garázdaság már évszázadokkal ezelőtt sem volt ismeretlen fogalom, ezt jól példázza, hogy 1796-ban lelökték helyéről Avilai Szent Teréz szobrát. Egy 1870 tájékán készült, a Soproni Múzeumban őrzött, Rupprecht Mihály által készített fényképen pedig már szobrok nélkül látható a lépcsősor. A teljes enyészettől Zalka János mentette meg az épületeket és ezzel együtt a kolostorhegyi lépcsőt is. A győri püspök a XIX. század végén ide telepítette a karmelita apácákat. Az ő anyagi finanszírozásával alakult ki a lépcsőnek az a képe, mely a XX. század második felére ránk maradt. Nyolcvannyolc lépcsőfok, hét pihenő, tizennégy szobor, alulról fölfelé haladva (jobb oldal – bal oldal): Remete Szent Antal és Remete Szent Pál, majd Szent Jeromos és Szent Anna, ezt követi Cortonai Szent Margit és Nepomuki Szent János, aztán egy ismeretlen vértanú és Avilai Szent Teréz, a következő szoborpár Szent József és Páduai Szent Antal, majd Szent Borbála és Alexandriai Szent Katalin, és végül a lépcsősor tetején Mária Magdolna és Szent Péter. A pálosokhoz és a szerzetesi élethez leginkább közelálló szentekkel és pihenőteraszokkal díszített, idén 300 éves lépcsősort legutóbb 2017-ben Sopron önkormányzata a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával újíttatta fel.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás