Folytatódik a küzdelem
2024. 05. 01. | MunkatársunktólPapp Klaudia, a Sopron Basket irányítója szerint komoly esélye van a csapatnak arra, hogy bronzérmesként fejezze be az idei bajnokságot. Ehhez azonba...
Hatalmas bravúrt bemutatva idén is a legjobb négy között játszhat a SMAFC 1860 Soproni Egyetem NB I. B csoportos együttese.
Az egyetemi csapat pályahátrányból kezdte az Agrofeed UNI Győr elleni párharcot. Az első győri meccsen egyértelmű hazai siker született. A második összecsapás hihetetlen izgalmakat hozott, hiszen Csátaljay Barna utolsó másodpercben szerzett duplájával megfordította az eredményt a SMAFC, így következhetett a döntő párharc. Ezen a találkozón nagyobb arányú győzelmet szerzett a SMAFC, így az egyetemi csapat tavaly után idén is a négy közé jutott.
– Az eredmény azért is bravúros, mert nem a legerősebb keretünkkel játszottunk – értékelt Farkas Dávid vezetőedző. – Bár a Győrnek 1–0-nál 20 másodperccel a vége előtt meccslabdája volt Sopronban, megszereztük a labdát, és egy dudaszós duplával kiegyenlítettünk. A harmadik mérkőzésen lehengerlő első negyedet produkáltunk, majd végig menedzseltük vezetésünket. Így újra bejutottunk a legjobb négy közé, amelyet hatalmas bravúrként él meg az együttesünk.
Papp Klaudia, a Sopron Basket irányítója szerint komoly esélye van a csapatnak arra, hogy bronzérmesként fejezze be az idei bajnokságot. Ehhez azonba...
Múlt hétvégén rendezték meg városunkban a tavaszi középiskolai floorballtornát