Vagy azt, hogy hány éves a kapitány? 55 éves ma, amikor e sorokat írja. 30 éve kezdett gyógyítani ott, ahová minden köti (bár „néha már a kötél húsba vág”). 20 éve próbál – ha kérik vagy engedik – „tanítani”, információmorzsákat szórni, hogy „ne haljon meg feleslegesen”. Rájött (arra, amit minden orvos tud), hogy „egészséget adni nem tudunk, de segíthetünk, hogy megőrizze vagy visszaszerezze”. Ezért és így született a SopronÉrt. Életben tartják az emberek, akik hisznek neki és néha benne. Neki is megvolt/van (sőt vannak) saját Horger Antaljai. Számára itthon van az otthon, és sosem „térkép-e táj”. Úgy érzi, meg kell harcolnia 80, sőt 90 felett is, vagy épp egy megtört tiniért, pedig az tényleg nem a dolga. Lehet, hogy meglesz a maga Szárszója, de addig azért teszi. Nem tudja elengedni, hogy „aki egy ember életét megmenti, az…” És várja, várja, hogy egyre többen gondolkodjanak… Önmagukért.
Dr. Tschürtz Nándor