Új parkolóbérletek

| Munkatársunktól

A Sopron Holding Zrt. december elsejétől kezdi meg az innovációs központban található ügyfélszolgálaton a felszíni parkolóbérletek árusítását.

Érdemes időben gondoskodni a jövő év elejétől érvényes parkolóbérletek beszerzéséről, ugyanis így elkerülhetjük a januári sorban állást, a hosszas várakozást. A Sopron Holdingnál már december elsejétől beszerezhetjük az új matricát. Fontos, az idei bérletek január 31-ig érvényesek.

Az innovációs központban található parkolási ügyfélszolgálat december 20-tól január 1-ig zárva tart.

Az első gépjárműre az éves lakossági bérlet ára 4.267 forint, míg a másodikra 8.534 forint (a lakcím parkolási övezetére). Lényeges, hogy a jármű forgalmi engedélyében szereplő lakcímnek és a kérelmező személyi igazolványában vagy lakcímkártyáján szereplő állandó lakóhelynek meg kell egyeznie.A lakossági bérlet megvásárlásához be kell mutatni a személyes okmányokat, a gépkocsi forgalmi engedélyét, valamint igazolást, hogy a Sopron Holding Zrt. és az önkormányzat felé a tulajdonosnak nincs tartozása. Amennyiben valaki idén már vásárolt lakossági bérletet, úgy a fenti igazolásokat a holding már beszerezte. A zónabérlet megvásárlásához csak a gépjármű forgalmi engedélyére van szükség.

A Petőfi téri mélygarázsba érvényes bérletek árusítása a mélygarázs -1. szintjén található diszpécserirodában történik. Az új bérleteket lehetőség szerint január első napjaiban vásárolja meg a lakosság mert a kiadható jegyek száma korlátozott – tudatta lapunkkal a Sopron Holding.

Teljes verzió