Altdörfer Viktor emlékhely a Dalos-hegyen

Szobrok, műemlékek, középületek.

„Altdörfer Viktor zeneművész emlékére állították tisztelői és hálás tanítványai 1941.” – olvasható a sípálya fölötti sétautak mellett, a Dalos-hegyi páholynál lévő emlékhely márványtábláján. Altdörfer Viktor 1860-ban született Sopronban. Édesapja, Altdörfer Keresztély az evangélikus egyházközség kántora, a Dalfüzér férfidalegylet megalapítója, Bartók Béla tehetségének felfedezője volt. Altdörfer Viktor középiskolai tanulmányait az evangélikus líceumban végezte, majd zenei tanulmányait Bécsben kezdte el és végül a lipcsei konzervatóriumban fejezte be. 1887-ben, édesapja nyugalomba vonulását követően az evangélikus konvent őt választotta meg kántornak, de emellett a népiskola énektanáraként is dolgozott. Közel fél évszázadon át mint iskolát teremtő zongoravirtuóz a soproni zenei élet vezéregyénisége volt. 1940. március 4-én hunyt el Sopronban, sírja a Balfi úti evangélikus temetőben van, emléktáblája pedig szülőházán, a Templom utca 15. számú házon látható.

A Dalos-hegyi Altdörfer-emlékhely GPS koordinátái: szélesség N 47.66187, hosszúság E 16.57157.

Teljes verzió