Adományok Csongornak

| Munkatársunktól

Baksa Tibor, a kárpátaljai Csongor település polgármestere személyesen vette át az elmúlt héten a Sopron Segít Közalapítvány, valamint a Szent Benedek Idősek Háza szervezésében összegyűjtött adományokat.

– A felajánlott tárgyakon túl jóleső érzés számunkra, hogy számíthatunk az anyaország segítségére, érezzük, hogy még vannak, akik számára fontosak vagyunk – mondta el a településvezető. – Sopronnal a kapcsolat több éve tart, és egyre szorosabb ez a kötelék. Van olyan magánszemély, aki havonta, rendszeresen támogat egy rászoruló családot.

Barcza Attila, a város ország­gyűlési képviselője, a Sopron Segít Közalapítvány elnöke kifejtette, a négy számítógép és a három laptop mellett hetven füzetcsomagot és ruhaneműket gyűjtöttek össze Sopron patronált településének. A közalapítvány ezen felül háromszázezer forint készpénzt is felajánlott a gyermekeiket egyedül nevelő csongoriak számára.

– Idén immár negyedszer szerveztük meg a gyűjtési akciót – tette hozzá Filep Márk, az akció egyik fő szervezője. – Azt látjuk, hogy szükség van a támogatásunkra, s a felajánlások egytől egyik jól helyre kerülnek. Az informatikai eszközöknek is nagy hasznát veszik az iskolában, a könyvtárban.

Teljes verzió