A zeneszerző emlékei

| Munkatársunktól

Emléktáblát és -szobát avattak Kárpáti Sándor zeneszerző életműve előtt tisztelegve szombaton a bánfalvi Kárpáti-malomban.

A rendezvényre érkezett több mint 100 érdeklődőt dr. Kárpáti György, a zeneszerző unokája és dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke köszöntötte. Perkovátz Tamás, az egyesület alelnöke ismertette Kárpáti Sándor életét és munkásságát. Mivel a néhai zeneszerző Kőszegen született, az avatáson részt vett a Vas megyei város alpolgármestere, Terplán Zoltán is, valamint a Kőszegi Kerékpáros Egyesület tagjai, akik Doborján érintésével tekertek el a rendezvényre.

A köszöntők után dr. Kárpáti György és dr. Józan Tibor leplezte le az épület kapuja mellett található emléktáblát. Ezután a pince érintésével – ahol borkóstoló várta a vendégeket – a malom bemutatótermébe vezetett az út, itt a Kőszegi Vonósok Uwe Scheer karmester vezényletével adtak elő Kárpáti Sándor műveket.

A koncert után Terplán Zoltán és dr. Józan Tibor szalagátvágással adta át a Kárpáti Sándor emlékszobát, ahol a zeneszerző unokája körbevezette a látogatókat. A vezetés egy, a zeneszerző műveiről szóló rövidfilmmel végződött.

Mint arról lapunkban is beszámoltunk (A zeneszerző öröksége, 2022. március 9., Soproni Téma), 150 éve született Kárpáti Sándor. Az évforduló alkalmából idén több programmal tisztelegnek a neves soproni tanító, zeneszerző emléke előtt. A Lenck-villa kamaraegyüttese például tavasszal jótékonysági hangversenyt tartott, a Petőfi Színházban pedig bemutatták az Árgyilus és Tündér Ilona című táncregét, ami a zeneszerző egy művének feldolgozása. Az emlékszobában Kárpáti Sándor egykori zongorája, személyes tárgyai, kottái is megtekinthetőek. A malom és az emlékszoba jelenleg előzetes bejelentkezés után látogatható – időpontot foglalni a karpatimalom.hu oldalon lehet.

Kárpáti Sándor művei: Zenei hagyatékát nyolcvan dal, 27 zongora- és 5 orgonamű, 20 kamaradarab, számtalan szimfonikus költemény, valamint 10 színpadi mű alkotja, munkáinak feltárása napjainkban is tart.

Teljes verzió