Kötelező „tárgy” a kosárlabda
| Pluzsik Tamás
Az alma nem esik messze a fájától, tartja a mondás, melynek igazságáért nem kell messzire menni Sopronban sem. A szűkebb és tágabb Szlávik családban „kötelező tantárgy” a kosárlabda. Szlávik Balázsnak mind a három gyermeke ennek a sportágnak a szerelmese – az édesapa legnagyobb örömére.
– Sportos család a miénk – kezdte Szlávik Balázs. – Édesapám a labdarúgópályát választotta, kapus volt, míg az egyik nagybátyám, Szlávik Csaba sokszoros magyar válogatott kosaras, majd később elismert játékvezető, még nekem is fújt meccset. Az, hogy én a kosárlabdát választottam, elsősorban Jocó bátyámnak köszönhetem, aki egyébként 51 évesen még ma is aktívan játszik az NB II-ben. A Hunyadiban Horváth Vince bácsi volt a testnevelőtanárom, ő küldött el az SSE-be, mert látott bennem tehetséget. A mai napig hálás vagyok érte, hisz rengeteg sikerélményt és barátot adott számomra a kosárlabda. Varga Pista bácsi volt az első edzőm, az alapokat nála sajátítottam el, de sokat köszönhetek Erdész Nándornak, Stánicz Ferencnek, és még sorolhatnám azokat a neveket, akik mind-mind meghatározóak voltak abban, hogy végül eljuthattam a Soproni Ászok NB I-es csapatába, ahol volt úgy, hogy egyszerre három Szlávik ült a kispadon. Végül 2004-ben a SMAFC-ban fejeztem be kosaras pályafutásomat, de talán a legemlékezetesebb mérkőzésem az volt, amikor a Szlávik család egy komplett csapattal állt fel egy meghívásos tornán, amit végül meg is nyertünk. Később is volt példa arra, hogy összeállt a „Szlávik team”, sőt talán még lesz a jövőben is.
– Ezek után talán természetes, hogy fel sem merült másik sportág a kosárlabdán kívül – vette át a szót a legidősebb gyermek, Bence, aki most érettségizett, és a Testnevelési Egyetemen készül továbbtanulni. – Az ovielőkészítővel kezdtem, majd egészen 18 éves koromig a Soproni Tigrisek csapatában játszottam, ahol tavaly elnyertem a Balogh Sándor-díjat, most pedig a Sopron KC U20-as csapatával bejutottunk az országos döntőbe.
– Azzal talán kicsit kilógok a sorból, hogy a kosár ovielőkészítő után én elmentem focizni az SLC-be, hogy aztán három év után, köszönhetően Halász Tamás edzőmnek, visszataláljak a kosárlabdapályára – mesélte Botond, aki a Soproni Tigrisek U18-as csapatát erősíti.
– Bátyáimnak hála itthon másról nem esik szó, csak a kosárlabdáról – folytatta Bianka, aki a Soproni Darazsak serdülőcsapatában játszik. – Rendszeresen kijártam Bence és Botond meccseire, így azt hiszem, teljesen természetes, hogy én is kosarazni kezdtem. Mindig eggyel feljebb is játszottam, mint a korosztályom, ezért kaptam meg 2018-ban a Legszorgalmasabb Darázs díjat, a közelmúltban pedig beválogattak korosztályom válogatott keretébe, és ott van előttem a nagy cél, hogy egyszer bekerüljek a most éppen 14. magyar bajnoki aranyát megszerzett Sopron Basket felnőttcsapatába.